Vizsgálják az eMAG Black Friday akcióját

A Gazdasági Versenyhivatal az eMAG webáruház legutóbbi Black Friday akciója miatt indított vizsgálatot, amely feltételezhetően a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmába ütközött.

A GVH azt valószínűsíti, hogy a vállalkozás nem megfelelően alakította ki és ellenőrizte 2018. novemberi Black Friday akciója feltételeit, árazását, illetve kedvezményrendszerét. A hatóság feltételezi továbbá, hogy a cég tévesen mérte fel a szükséges készletmennyiséget – a várható érdeklődés nagyságához képest. A vállalkozás az akció idején tanúsított magatartásával megsérthette a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmát, hiszen nem tartotta szem előtt a szakmai gondosság követelményét – írja közleményében a GVH.

Az áruház saját becslése szerint az eMAG weboldala a Black Friday napján 2,7 millió egyedi látogatóval rendelkezett, a rendelések összértéke pedig 6,8 milliárd forintot tett ki. A fogyasztói döntéshozatal feltételezett torzítása így olyan széles körben valósulhatott meg, amely hatással lehetett a versenyfolyamatokra is.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a feltételezett jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

  • Megosztom