Visszavonul a bulvárkirály – interjú Pallagi Ferenccel

Olyan lesz ez, mintha mindenkinek száz métert kellene futni, de néhány szereplőnek kővel megrakott hátizsákkal – mondta a Marketing&Media magazinnak az új konkurens bulvár napilap megjelenése kapcsán Pallagi Ferenc, a Bors főszerkesztője, a Lapcom Zrt. vezérigazgatója. Az év végén nyugdíjba vonuló szakember beszélt többek között arról is, hogyan sikerült a Lapcom számára üzleti szempontból az idei év, és terveznek-e felvásárlásokat.

 

– Számolod már a napokat a nyugdíjas élet kezdetéig, vagy azért tartasz attól, hogy hiányozni fog a mostani munkád?

 

– Az elmúlt néhány évben tudatosan készültem a nyugdíjba vonulásra, tehát semmiféle rossz érzés nincs bennem ezzel kapcsolatban, nem vágom a centit. Jön január elseje, és elkezdek egy másfajta életet Mádon, ahol kilenc éve fejeztem be a házunk felújítását. Azóta sok időt töltök ott, tehát nem ismeretlen helyre megyek.

 

– Amikor hallottam a távozásodról, először arra gondoltam, hogy a nyomtatott Ripost indulása miatt jelentetted be, mert biztosan nem hiányzott már egy új versenytárssal való küzdelem…

 

– Mindenkinek volt egy teóriája a távozásomról. Azonnali hatállyal eladják a Lapcomot, indul a Ripost, elfoglalja a cégünket a Fidesz és hasonlókat hallottam. Pedig arra is figyeltem, hogy hónapokkal előre jelentsem be a távozást, mert ebből is láthatja mindenki, hogy egy tervszerű, előkészített lépésről van szó. Az szerencsétlen egybeesés volt, hogy nem sokkal korábban zárták be a Népszabadságot. Azóta nem győzök magyarázkodni, pedig én tényleg csak nyugdíjas szeretnék lenni.

 

– A Ripost indulása nem fenyegetheti a Bors pozícióit?

 

– Minden új lap indulása fenyegeti a régi lapokat. Viszont amióta a pályán vagyok, nagyon sok alkalommal készítettem úgy lapot, hogy ezzel fenyegettem más, már piacon lévő újság pozícióit. Jó pár lapot vezettem úgy, hogy jött egy konkurens, ami pedig a mi kialakult pozíciónkat fenyegette. Tehát ebben nagy újdonság nincs. Persze ilyenkor föl kell kötni a gatyát, meg kell nézni, hogy mit tud az új versenytárs. A Ripost indulását komolyan kell venni, mert Ómolnár Miklóst én semmiképp nem becsülném le.

 

– Az nem jelent új helyzetet, hogy a Ripost várhatóan az állami hirdetőknél jobban fekszik majd, mint a többi szereplő?

 

– A tegnapi Ripostban láttam is egy igen imponáló méretű Szerencsejáték Zrt.-hirdetést… Persze ha úgy osztják fel a hirdetési piacot, hogy a feltételek nem egyenlők, akkor az természetesen egy új helyzetet jelent mindenki számára. Olyan lesz ez, mintha mindenkinek száz métert kellene futni, de néhány szereplőnek kővel megrakott hátizsákot is vinni kell magával.

 

– Üzleti szempontból milyen volt a Lapcom idei éve?

 

– A Lapcom az elmúlt kilenc évben mindig profitot termelt és növelte a forgalmát, s ez így lesz az idén is. Tehát magasabb lesz a bevételünk és a nyereségünk, mint tavaly.

 

– A HVG-nek nyilatkoztál arról, hogy az elmúlt években tárgyaltatok a Népszabadság, a PLT, egyes Mediaworks megyei napilapok és az Origo megvásárlásáról. A terjeszkedés továbbra is napirenden van?

 

– Amennyiben van olyan eladó termék, vagy vállalat a piacon, ami értelmesen beilleszthető a meglévő portfóliónkba, vagy ami olyan új terület felé mutat, amiben mi jó irányt látunk, akkor nyitottak vagyunk a felvásárlásokra. Viszont ez természetesen csak piaci áron képzelhető el.

 

Az interjút teljes terjedelmében a Marketing&Media legújabb számában olvashatja el.

 

Heszler Róbert

  • Megosztom