Visszafogott változások a TOP50-ben

A sokéves átlagnál kevesebb cserélődés volt az idei Top 50-ben, amiben minden bizonnyal szerepe volt a pandémiás helyzetnek is. Az idén több személyi változás is az indexes-telexes történésekhez kötődött, de a távozások és a kinevezések szintén megmozgatták a friss rangsor összetételét.

A TOP50-en belül van egy nem hivatalos „exkluzív klub”, amiben azok szerepelnek, akik 2008 óta az összes kiadványban helyet kaptak. Az elmúlt években a számuk folyamatosan csökkent, és immár csak öten vannak. Név szerint idetartozik két RTL-es szakember, Kolosi Péter és Vidus Gabriella, a Mindshare médiaügynökséget vezető Somlói Zsolt, továbbá Málnay B. Levente az AMC Networks International és Jonathan Cooper az OMG részéről.

Ami igazán érdekes, hogy csupa lojális szakemberről van szó, hiszen az ötből négyen ugyanott dolgoznak, mint a 2008-as első Top 50 idején. Jonathan Coopernek és Somlói Zsoltnak a pozíciója sem változott, Kolosi Péter is ugyanúgy programigazgató, csak időközben vezérigazgató-helyettesi címet is kapott, Vidus Gabriellát pedig kereskedelmi igazgatóból vezérigazgatóvá léptették elő. Egyedül Málnay B. Levente váltott céget, hiszen 13 évvel ezelőtt még az MTV Networksnek – a mai ViacomCBS jogelődjének – a hazai vezetője volt. Viszont rá sem lehet mondani, hogy gyorsan cserélgetné a munkahelyeit.

Kevés mozgás

Az elmúlt bő egy évtized átlaga alapján a listán szereplők 26 százaléka szokott kicserélődni egyik évről a másikra. Az idén ennél kisebb mértékű volt a változás, ugyanis a TOP50 mindössze 20 százalékban újult meg 2020-hoz képest. Tavaly ugyanez 30 százalékot tett ki, a legnagyobb mértékű cserélődés pedig 2016-ban volt, amikor 38 százalékban újult meg a lista. A mostanival megegyező, 20 százalékos változásra két évben, 2009-ben és 2015-ben akadt példa. Az eddigi „legnyugisabb” esztendőnek pedig 2018 számított, akkor a korábbi kiadványhoz viszonyítva mindössze 18 százalékban újult meg a TOP50-ben szereplők köre.

Amennyiben nagyon meg akarjuk ideologizálni az idei kisebb cserélődést, akkor ezt valamennyire biztosan ráfoghatjuk a pandémiára. A váratlanul érkező járványhelyzet kicsit minden folyamatot lelassított, és ez a személyi döntésekre is hatással lehetett. Nyugodtabb év volt tehát, még ha kényszerből is, és ezt visszatükrözi a médiapiaci TOP50.

Csoportos távozás

Az idei TOP50-ben több cserélődés is az Index körüli tavalyi változásokhoz kötődik. 2020-ban több akkori kulcsemberük is felkerült a listára, Pusztay András vezérigazgató és Dull Szabolcs főszerkesztő. Az elmúlt év során mindketten távoztak az Indextől, de a médiából nem tűntek el, hiszen Dull Szabolcsot az idén társfőszerkesztővé nevezték ki a Telexnél, Pusztay András pedig a közelmúltban ugyanott értékesítési és gazdasági igazgatóként tűnt fel.

Pusztay esetén talán nem, de Dullnál benne volt a pakliban, hogy telexesként bekerülhet az idei összeállításba is, viszont a zsűri szavazatai alapján főszerkesztőtársa, Munk Veronika jutott be a hírportál részéről. A szerkesztőség tavalyi felállásakor és a Telex indulásakor Munknak kulcsszerepe volt, a külvilág felé ő volt a távozás és az új hírportál indulásának az arca, így talán nem meglepő a TOP50-es debütálása.

Az indexes-telexes változások része volt, hogy új vezérigazgatót kapott az Index.hu Zrt., méghozzá Starcz Ákos személyében. A társaság vezetését akkor vette át, amikor novemberben az Indamedia visszavásárolta a Magyar Fejlődésért Alapítványtól az Index.hu Zrt. részvényeit. Ennek révén Starcz az idei összeállításunkba is bekerült.

Heszler Róbert

Az összeállítás teljes terjedelmében a Marketing&Media magazin legújabb számában olvasható.

  • Megosztom