Virtuális influencerek és mesterséges intelligencia – a jövő kihívásairól tárgyalt az ÖRT

Az európai önszabályozó szervezetek 25 országának képviselője tanácskozott három napig Stockholmban. A konferencia első napján az önszabályozás jelenlegi kérdéseiről, a környezetvédelem, gender és az influencer marketing témájáról egyeztettek a résztvevők. A második nap az új kihívásokról, többek között a CGC, (computer generated character) vagyis a virtuális influencerek és a mesterséges intelligencia egyéb kérdéseiről tárgyaltak.

Az önszabályozó szervezetek számára az együttműködés, az információ megosztásának gyakorlata, és az európai szövetség (EASA) BPR – „Best Practice Recommendation” – ajánlásai nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a nemzeti sajátosságok figyelembevételével, de alapelveinkben és tevékenységünkben hasonló módon, komplex rendszerként működjünk. Míg a kezdeti időkben a panaszok kezelése volt az elsődleges feladat, mára a megelőzés érdekében az előzetes véleménykérés és az edukáció (tréningek, ajánlások) jelentik Európa-szerte a tevékenységünk fő területét – fogalmaz Fazekas Ildikó az ÖRT igazgatója.

A 2018-as év össz-európai statisztikája szerint Európában a fogyasztói panaszok száma stagnál, (56779!). Ezek 59%-a angol, 21%-a német, a maradék 20%-on osztozik a többi 25 ország.

Az előzetes véleménykérések száma 8%-kal, dinamikusan nő. A közel százezres számban nincs benne a néhány országban bizonyos területeken kötelező előzetes szűrés, amely szintén brutális számot mutat. (85 ezer) Fontos adat, hogy a panaszok mindösszesen 28%-át találták megalapozottnak.

Érdekes volt a vendéglátó svéd önszabályozó szervezet az RO, képviselőjének, Elisabeth Tortzig előadása. Svédországban elsősorban a női ábrázolás és a „green washing” területek vannak a fókuszban.

Guy Parker (ASA) a digitális média, ezen belül is az influencer marketing reklám önszabályozásának lehetőségéről beszélt. 2018-ban a fogyasztói panaszok 43%-a digitális médiához, ezen belül 74% influencer aktivitáshoz köthető.

“Rendkívül hasznos és inspiráló volt a rendezvény. Törekedni fogunk arra, hogy a hazai piacon, helyi szereplők bevonásával minél több programot valósítsunk majd meg – nyilatkozta Gerendi Zsolt az ÖRT főtitkára.

A TinyGiant ügynökség alapítójának előadása a hangvezérelt asszisztensek márkakommunikációban való felhasználásának példáit ismertette, és izgalmas volt a virtuális influencerekről szóló fantasztikus előadás is. A jövő az önszabályozás új területeit nyitja meg.

  • Megosztom