- Hirdetés -

Vidus Gabriella a TOP50 élén

|

- Hirdetés -

Vidus Gabriella, az RTL Magyarország vezérigazgatója végzett az első helyen a Marketing&Media magazin legbefolyásosabb hazai médiásokat bemutató TOP50-es listáján Liszkay Gábort és Gulyás Jánost megelőzve. Tavaly óta megerősödött a listán az RTL Magyarország és a Magyar Telekom jelenléte, a politikához köthető szereplők száma pedig sok év után először csökkent, de ez a tulajdonosi koncentrációval, nem pedig a befolyásuk csökkenésével magyarázható.

Az idén már 13. alkalommal állította össze a Marketing&Media magazin által felkért zsűri a legbefolyásosabb hazai médiaszemélyiségek TOP50-es listáját. A tavalyi második hely után Vidus Gabriella visszaszerezte az első helyet. Vezetői eredményeit felértékeli, hogy az RTL Magyarországnál egy finoman szólva sem nekik lejtő pályán kell egyszerre helytállniuk a nézettségi piacon és profitot is termelniük. Ráadásul mindezt úgy, hogy a fő konkurens az elmúlt években akkora beruházást valósított meg a csatornaportfóliója terén, ami azért túlmutat az üzleti racionalitáson.

Vidus Gabriella

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is többesélyes volt az első hely, simán benne volt a pakliban, hogy a zsűri szavazatai alapján a Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) ötletgazdája, a Mediaworks Zrt. elnök-vezérigazgatója, Liszkay Gábor fut be az első helyre, de végül a második helyen végzett. Gulyás János, a Wavemaker ügyvezetőjének harmadik helyében nyilván szerepet játszik, hogy immár a Magyar Reklámszövetség (MRSZ) elnöki posztját is betölti. Gulyás tavaly sem szerepelt rosszul, akkor az ötödik helyen végzett. Ugyanakkor az első háromban nem szoktak ügynökségi vezetők végezni. Legutóbb erre a 2009-es Top 50-ben volt példa, amikor Simon Zsolt futott be a harmadik helyre, akkor még a Mediaedge:cia – a Wavemaker jogelődje – ügyvezetőjeként.

Liszkay Gábor

Gulyás János

A 4. pozícióban Vaszily Miklós található az idei rangsorban, aki a TV2 Csoport elnökeként Dirk Gerkens távozása után rövid időre a cég operatív irányítását is átvette, amíg megtalálták az újabb vezérigazgatót. Az ötödik helyen egy új szereplő tűnik fel, Rékasi Tibor, aki tavaly nyáron vette át a Magyar Telekom irányítását. Kolosi Péter az RTL Magyarország vezérigazgató-helyettese és programigazgatója az idei TOP 50-ben a hatodik pozíciót érte el, őt Varga Zoltán, a Central Médiacsoport tulajdonosa is igazgatóságának elnöke követi, aki az utóbbi időben már a nemzetközi terjeszkedési lehetőségekre fókuszál. A 8. helyen dr. Bayer József található, a hazai médiapiacot évtizedek óta meghatározó szakember a Ringier Axel Springert irányítja, igaz már bejelentette, hogy az év végével távozik a cégtől és nyugdíj ba vonul. Folyamatosan bővíti portfólióját és erősíti piaci pozícióját az Atmedia, amelynek irányítását tavaly ősszel vette át Guttengéber Csaba, aki idei rangsorunk 9. helyén szerepel. Az első tízbe bejutott az online világ egyik legmeghatározóbb szereplője, a Google hazai vezetője, Bíró Pál is.

Az idén a Top 50 szereplőinek a negyede cserélődött ki. A KESMA indulása miatt esett ki a tavalyi szereplők közül Mészáros Lőrinc és Matolcsy Ádám, hiszen átadták médiapiaci érdekeltségeiket az alapítványnak. Az állami megbízásokat teljesítő kommunikációs ügynökségek piacán is megvalósult egy koncentráció, hiszen ezt a területet már a Lounge csoport uralja. Pont ezek miatt az idén megfordult az a trend, ami az elmúlt esztendőkben meghatározta a Top 50 összetételének a változását, mégpedig az, hogy egyre több politikához közeli szereplő bukkant fel a listán. Míg az elmúlt két évben 11-12 fős volt ez a tábor, addig az idén a politikához köthető listás szereplők száma nyolc-kilencre csökkent.

A politikához közeli szereplők felbukkanása mellett egy másik fontos médiapiaci trendet is jelez az idei Top 50, ez pedig a főszerkesztők befolyásának csökkenése. Közülük 2011-ben még hatan is bekerültek a legbefolyásosabbak közé, ehhez képest az idei a második év, amikor egyetlen főszerkesztő sincs a toplistán. Amennyiben nagyon nézegetjük a névsort, akkor egyetlen tartalmi területet felügyelő embert láthatunk, méghozzá Kotroczó Róbertet, az RTL Magyarország hírigazgatóját. Azért mégis csak ők állítják elő a legtöbb embert elérő napi televíziós hírtartalmat, de napilapos vagy hírportálos tartalmi vezetőket már hiába keresünk a Top 50-ben.

Az RTL Magyarország az idei Top 50 tekintetében nemcsak az élen tudta visszavenni a vezetést, hanem „csoportszinten” is. A 2018-as toplistáig ugyanis minden évben RTL-es vezetőből volt a legtöbb az 50-es listán. Az elmúlt évben viszont ebből a szempontból kiegyenlítődött a verseny a TV2 Csoporttal, mert négy-négy vezetőjük került fel a toplistára. Sőt, ugyanennyi GroupM- és Atmedia vezető is bekerült a Top 50-be. Az idén viszont öt RTL-es szakembert láthatunk a listán. A TV2-nél megint bejött az, amit az elmúlt 11 évben rendszeresen láthattunk: mire a vezetőik megvetnék a lábukat az 50-ben, addigra egy részük távozik, vagy kirúgják őket. Mindeközben az RTL-es felső vezetői kör sokkal stabilabb összetételű. Az RTL után a legtöbb, négy-négy vezetővel a GroupM ügynökségi csoport és a Magyar Telekom képviselteti magát a listán.

A Top 50 szereplőinek a döntő többségét hagyományosan a médiavállalatok adják. Az idén a részarányuk 42 százalékot tett ki, igaz ez mélypontot jelent, hiszen még soha nem volt ennyire kevés médiavállalati szakember a listán. A médiavállalatok mellett a másik két markáns kört a média- és reklámügynökségek, valamint a telekommunikációs vállalatok jelentik. Eddig mindig magasan az ügynökségi emberek álltak a második helyen, az idén viszont beérték őket a telekommunikációs cégek vezetői, a részarányuk 20-20 százalékot tett ki. Az idei rangsorban nagyon megerősödtek a telekommunikációs szereplők, a 20 százalékos eredmény a tavalyinak majdnem a duplája.

 

A TOP50 élmezőnye

Forrás: Marketing&Media magazin

(az első tíz helyezett)

*zárójelben a tavalyi helyezés

1. Vidus Gabriella (2), RTL Magyarország, vezérigazgató

2. Liszkay Gábor (20.), Mediaworks, elnök-vezérigazgató

3. Gulyás János (5), Wavemaker ügyvezető igazgató, MRSZ elnök

4. Vaszily Miklós (34), TV2 Csoport, igazgatóság elnöke

5. Rékasi Tibor (-), Magyar Telekom, vezérigazgató

6. Kolosi Péter (8), RTL Magyarország, vezérigazgató-helyettes, programigazgató

7. Varga Zoltán (3), Central Médiacsoport, tulajdonos, igazgatóság elnöke

8. Dr. Bayer József (9), Ringier Axel Springer, ügyvezető igazgató

9. Guttengéber Csaba (25), Atmedia, ügyvezető igazgató

10. Bíró Pál (11), Google Magyarország, igazgató

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -