Vetélkedővel és főzőshow-val indította az őszt a TV2

A TV2 eddig nem árulta el, milyen produkcióval indítja el az őszi szezont, ehelyett úgy döntöttek, hogy emojikkal fognak kommunikálni a műsoraikról.

Tegnap este kiderült, hogy a Piramissal vág neki az őszi szezonnak a csatorna. A TV2 vetélkedője év elején felborította az erőviszonyt a két nagy tévéadó között. A Stohl András vezette vetélkedőnek köszönhetően nemcsak csökkent a különbség az RTL Klub és a TV2 között esténként, de előfordult, hogy többen kapcsoltak a TV2 vetélkedőjére, mint az RTL azonos időben futó műsorára.

A másik debütáló műsor, a MasterChef VIP is tegnap mutatkozott be a csatornán olyan sztárokkal, mint Demcsák Zsuzsa, Zsidró Tamás és Pál Dénes.

A MasterChef című televíziós formátum jogait az Endemol Shine Group cégtől vásárolta meg a TV2 Média Csoport, amely a magyar verzió elkészítésére kizárólagos jogosultságot szerzett. A főzőshow-ból eddig 58 országban készült helyi verzió, illetve világszerte 200 országban volt képernyőn. A műsornak egyébként olyan sztárséfek is szereplői voltak, mint Gordon Ramsay, Heston Blumenthal, Gary Mehigan, George Calombaris és Matt Preston.

  • Megosztom