Veszteséggel indította az évet a Waberer’s

A Waberer’s International Nyrt. 4,4 millió eurós nettó veszteséggel zárta az első negyedévet, szemben az egy évvel korábbi, 200 ezer eurós nyereséggel. A cég árbevétele két százalékkal 182 millió euróra emelkedett magasabb árszint és alacsonyabb volumen mellett.

A kamatfizetés, adózás és amortizáció előtti nyereség (EBITDA) éves összehasonlításban 24 százalékkal 15 millió euróra csökkent, az üzemanyagárak és tranzitdíjak, valamint a belföldi bérek – rövidtávú intézkedésekkel részben ellentételezett – folyamatos emelkedése miatt – írja az MTI a vállalat Budapesti Értéktőzsde honlapján közzétett jelentése alapján.

A jelentésben Robert Ziegler vezérigazgató kifejtette, a veszteség azt “tükrözi, hogy 2018-ban a fuvarozási és logisztikai piacon tapasztalt ellenszél még nem ült el. Ez nem okozott meglepetést, és a Brexit tovább fokozza a piaci előrejelzés nehézségét. Ugyanakkor a társaság az év első felében a változások kezelésére irányuló jelentős átalakulásba fogott”.

Az intézkedések között említette a járműállomány csökkentését, és az “okosárképzést”. A további tervezett intézkedésekkel együtt abban bízott, hogy “a javulás első jelei már az év második felében érzékelhetővé válnak”.

Az első negyedévben a cég kamionjainak átlagos száma 4340, a munkavállalóké 7951, a kamionsofőröké 5806 volt.

A Waberers’s részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek, a részvény szerdai záróára 1460 forint volt, az elmúlt egy év legalacsonyabb árfolyama 1400 forint, a legmagasabb 4080 forint volt.

  • Megosztom