Kiderült, ki Magyarország legjobb női menedzsere

Női Menedzser Díjjal ismerték el Veres Ritát, az Aon Hewitt cégvezetőjét. A Díjat a PWA, a Professional Woman’s Assosiation Budapest szakmai zsűrije ítélte oda.

Veres Rita a világ első számú humánerőforrás és oursourching tanácsadó vállalatának cégvezetője és európai üzletágvezetője nyerte el idén azt a Női Menedzser Díjat, amelyet 2014-ben hagyományteremtő céllal alapitottak. A PWA célja, hogy a nők gazdasági szerepvállalását jó példák kiemelésével ösztönözzék és segítsék a nőket vezetői ambícióik elérésében.

Veres Rita 15 éve gyakornokként csatlakozott az Aon Hewitt-hoz, és példaértékű karrierúttal mára az egyik legsikeresebb vezetője lett. 2012-ben, egy jelentős átalakítást követően vette át a cég vezetését, és már abban az évben az előző hat év legsikeresebb pénzügyi időszakát zárták. Rita régiós szinten nézve is kiemelkedő üzleti sikerességgel vezeti a vállalatot. A pénzügyi sikerek mellett a magyar csapat elkötelezettsége és az innovációban való hitük is legendás, amelynek a vezetői szemlélet az egyik legfontosabb kulcsa. A tavalyi évben az Aon Hewitt négy európai szintű elismeréséből hármat ők hoztak el. Rita vezetőként hisz abban, hogy amit itthon csinálunk, annak a világnak kell szólnia: „Annak ellenére, hogy kis ország vagyunk, innen, Budapestről menedzselünk számos globális projektet, és tőlünk indulnak a leginnovatívabb ötletek is”- fűzte hozzá.

Az Aon Hewitt kiemelkedő a HR újítások tekintetében; az utóbbi években például elindították Magyarország Munkahelyi Videókampányát (MuVi), illetve létrehozták a Spingme-t, amely a vezetésfejlesztést forradalmasítja egy közösségfejlesztési platformon.

De hogy a számszerűsíthető tényeken és adatokon kívül mitől lesz még valaki a legjobb női menedzser? “Én abban hiszek, hogy az emberek fantasztikus dolgokra képesek. Vezetői hitvallásom a bizalmon alapul: olyan embereket választok, és olyanokkal dolgozom együtt, akiket tisztelek, és akikben maximálisan megbízom. Ez az erős bizalom teszi lehetőve, hogy szárnyaljanak az emberek, és egyedülálló sikereket érjenek el egyénileg és csapat szinten.”

Az egyik leggyakoribb felmerülő kérdést, a munka és a magánélet összeegyeztetését, Veres Rita így látja : “A női vezetők tipikus harcát vívom: maximálisan teljesíteni a munkában úgy, hogy közben a családomat, a barátaimat, és egyéb szenvedélyeimet, például a festést sem hanyagolom el. Hat-hét éve volt egy fontos felismerésem, rájöttem, hogy perspektívát kell váltanom, és kerek egészként kell kezelnem az életemet a munka versus magánélet szemlélet helyett.”

A Női Menedzser Díjon kívül két másik díjat is odaítélt a szakmai zsűri. A Női Vállalkozói Díjat Herczeg Ágnes, a Wine Treasury Kft. és a Wine School Kft. ügyvezető tulajdonosa, a most először kiosztott Férfi Menedzser Díjat pedig Lencsés Gergő, a GE Power&Water termelési igazgatója kapta azért, mert kiemelkedően támogatja a nők szakmai előmenetelét.

A zsűri tagjai Ábri Judit, nemzetközi minősített executive coach, CHN Program igazgató, Benedek Lilla, az Invitel vezetője, Issekutz Erzsébet, a Haszon Nők főszerkesztője, Gáspár Ferenc, a McDonalds HR igazgatója, Gergely Ábrahám, a BCCH elnöksegi tagja és a Grayling vezérigazgatója, valamint Kazona Melinda, a PWA elnóke és a Borealis Consulting ügyvezetője voltak.

  • Megosztom