- Hirdetés -

Véget ér az HBO sorozata

|

- Hirdetés -

Ősszel érkezik az HBO kultsorozatának befejező évada.

A többszörös díjnyertes sorozat alig pár hónappal a második évad záróeseményei után veszi fel újra a történet fonalát, hőseink élete mégis nagyot változott ez alatt a rövid idő alatt. Miklósiék végre a mindig áhított aranyéletet élik: a család a Dunakanyarhoz költözött egy idilli kis faluba, ahol Janka versenybe szállt a polgármesteri címért, Attila pedig legjobb barátjával, a milliárdos Gáll Ferivel az oldalán egy óriási beruházást készül nyélbe ütni. A gyerekek is megtalálták végre a helyüket: Márk Biankával az oldalán saját vállalkozást vezet, Mira pedig gyakornokoskodik, és közben készül az egyetemre.

Ám a vérrel és árulással szerzett jólét békés felszíne alatt továbbra is forrnak az indulatok.

Janka hamar megtanulja, hogy az ölébe hullott lehetőséggel komoly áldozatok is együtt járnak: a hatalom birtoklása egyre inkább mások szolgájává teszi. Attila igyekszik kiélvezni, hogy Hollós Endre nyomdokaiba lépett, de azzal nem számol, hogy az új szereppel új ellenségek is járnak, sőt, a hozzá legközelebb állók áskálódnak ellene.

Mira továbbra is viszonyt folytat a nála jóval idősebb ügyésszel, Zebegényi Gézával, akivel együtt dolgoznak azon, hogy végre rács mögé juttassák az Oszi haláláért is felelősnek tartott, titokzatos “Panda bát”. Márk eközben imádott keresztapja megölését készül megbosszulni. Mesterkedéseik egyre elkerülhetetlenebbé teszik a háború kitörését a szülők és a gyerekek közt…

A nagysikerű kultsorozat harmadik, záró évada ismét felidézi, értelmezi és olykor kiforgatja az elmúlt évek, hónapok jó néhány közéleti eseményét, és közben olyan kérdésekre keresi a választ, minthogy áthidalható-e a generációk közt húzódó óriási szakadék, vagy összeegyeztethető-e a család és a karrier, a hatalom és a tisztesség?

A főbb szerepekben ismét Thuróczy Szabolcsot (Miklósi Attila), Ónodi Esztert (Miklósi Janka), Döbrösi Laurát (Miklósi Mira), Olasz Renátót (Miklósi Márk) és Végh Zsoltot (Gáll Ferenc) láthatjuk. Az évadban visszatér Danis Lídia (Jakab Erika főhadnagy), Rajkai Zoltán (Zebegényi Géza), Fekete Lovas Zsolt (Mátyás Pista), Hevér Gábor (Szendrák Dénes) és Trill Zsolt (Fazi) is, de fontos szerephez jut a Fullajtár Andrea által alakított államtitkár, Boros Zsuzsa, valamint Gáll Feri lánya, Bianka is (őt ezúttal Staub Viktória alakítja. A már ismerős arcok mellett természetesen új karakterek is felbukkanak: Bakonyi Csilla egy helyi újságírót alakít, aki komoly összetűzésbe kerül Miklósiékkal, Borovics Tamás pedig roma nagyvállalkozóként tűnik fel a sorozatban.

A többszörös díjnyertes sorozat (a televíziós újságírók az Aranyélet mindkét korábbi évadát az év legjobb sorozatának találták, Ónodi Eszter kétszer vehette át a legjobb színésznőnek járó díjat, Anger Zsoltot a legjobb férfi színésznek, míg Farkas Franciskát pedig a legjobb mellékszereplőnek választották) rendezői ismét Dyga Zsombor és Mátyássy Áron, a vezető operatőr pedig természetesen harmadjára is Marosi Gábor.

A sorozat vezető forgatókönyvírója ezúttal Vancsik Péter volt. Az írói csapatba viszatért Tasnádi István (aki az új évadban egy rövid szerepben is felbukkan majd), hozzájuk pedig újoncként egy fiatal tehetség, Vanicsek Olivér csatlakozot. Az évad story editora Angyalosy Eszter.

Az HBO kreatív producere Krigler Gábor, gyártásért felelős producere Závorszky Anna.

A sorozatot az HBO megbízásából, Fodor Judit és Stalter Judit produceri közreműködésével, ezúttal is a Laokoon Filmgroup készítette (az ő nevükhöz fűződik többek közt az Oscar-díjas Saul fia vagy 2016 egyik legjobb magyar filmje, a Tiszta szívvel is).

Az HBO néhány forgatási fotón kívül még nem sokat mutatott a közönségnek az új évadból – leszámítva azt a kampányvideót, amelyben Miklósi Janka polgármesterjelöltként látható: a videó nemcsak hogy szervesen kapcsolódik az új évad cselekményéhez, de felfedezhető benne néhány rövid részlet a sorozat várva várt folytatásából, ezért afféle rendhagyó beharangozónak is tekinthető. A kampányfilmből többek közt az is kiderül, hogy Miklósi Attila élete beruházását, egy ötcsillagos wellnesshotel építését tervezi – és az előző évadokban már megtanulhattuk, hogy a Miklósi család ambiciózus elképzelései általában nem sok jóhoz vezetnek…

Bár őszig még egészen biztosan várni kell arra, hogy kiderüljön, hogyan végződik a család története, de a csatorna azt ígéri, hogy addig még sok exkluzív háttéranyaggal kedveskedik a rajongóknak.

A korábbi évadok pedig bármikor visszanézhetőek az HBO GO-n.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Nagyon pörög a hazai lakáspiac

A múlt év végére megállt a magyar lakáspiac forgalmának hanyatlása – ezt mutatják az Eurostat legfrissebb, bár egyelőre még csak előzetes adatai. A nemzetközi összevetésből az is kitűnik, hogy bármily nehezek is voltak az...

A tévé előtt szurkolhatunk a női hoki válogatottnak

A férfi Divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság előtt a női nemzeti csapatunk Ausztriában zajló Divízió I/A-s vb-je is képernyőre tűzi a Sport TV és az AMC Mikro Magyarországon. A magyar válogatott komolyan készül a viadalra, és...

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...