Változás jön a Sziget Fesztiválon

Halkításra kötelezte a Sziget Fesztivál szervezőit, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft.-t a III. kerületi polgármester és jegyző csütörtökön. A szervezők kompromisszumkészek, de eközben a fesztiválozók megfelelő szórakozását is szem előtt kell tartaniuk. Közölték, hogy csökkentik a hangerőt, ugyanakkor megértést kérnek.

 

A kerületi önkormányzat tájékoztatása szerint a Sziget fesztivál kapcsán beérkezett, a korábbi évekhez képest lényegesen több bejelentés miatt szerdán három, kiemelten panaszos helyszínen – a Harrer Pál utcában, a Benedek Elek utcában és a Búza utcában – ellenőrző méréseket végeztettek. Annak ellenére, hogy mindhárom mérés eredménye a megengedett, 55 dB-es határérték alatt maradt, Bús Balázs (Fidesz-KDNP) polgármester további és folyamatos kontrollméréseket rendelt el – írja az MTI a III. kerületi önkormányzat közlése alapján.

 

A közlemény szerint az önkormányzathoz érkező bejelentések alapján, előzetes időpont-egyeztetéssel a fesztivál ideje alatt III. kerületi házaknál, lakásoknál igény szerinti ellenőrző méréseket tudnak végezni a szakemberek. A polgármester és Kiss Anita jegyző csütörtökön tárgyalt Gerendai Károly főszervezővel és további halkításra kötelezte a szervezőket.

 

Rendkívül súlyos problémának tartják, hogy a korábbi évekkel ellentétben az idén a Fővárosi Katasztrófavédelem Igazgatóság Észak-budai Katasztrófavédelmi Kirendeltsége – biztonsági okokból – nem engedélyezte hangfogó falak felállítását az este 11 óra után üzemelő koncertsátrak kijáratánál. Bús Balázs felszólította a szervezőt a sátrakban zajló koncertek hangerejének csökkentésére is.

 

A fesztivál szervezői csütörtök esti közleményükben azt írták: sokan nyitott ablak mellett alszanak a szokatlanul meleg nyári éjszakákon, így zavaróbbnak tűnhetnek a Sziget programjai akkor is, ha a zajszint a kerület mérései szerint is a megengedett határérték alatt marad. Idézték Gerendai Károly főszervezőt, aki azt mondta, nehezíti a helyzetüket az is, hogy a rendkívül alacsony páratartalom miatt a hang sokkal könnyebben terjed – derül ki az MTI beszámolójából.

 

“Két tűz között vagyunk” – foglalta össze a helyzetet a főszervező, hozzátéve: egyrészt mindent igyekeznek megtenni azért, hogy a környék lakóit ne zavarják, másrészt viszont a túl halk Szigettel a fesztiválozók koncertélményét sem akarják tönkretenni. “Bár eddig is betartottuk az előírt határértékeket, Bús Balázs III. kerületi polgármesterrel egyeztetve további intézkedéseket hoztunk, s csökkentjük a fesztivál hangerejét, azonban kérjük a környék lakóinak megértését, hiszen a rendkívüli melegről és szárazságról nem mi tehetünk” – idézték a közleményben Gerendai Károlyt.

 

A főszervező hozzátette: a hangerő csökkentését az is nehezíti, hogy az elmúlt években változott a vonatkozó szabályozás, és az előírt biztonsági intézkedések miatt a nagyobb sátrakban kénytelenek olyan méretű ki- és bejáratokat biztosítani, ahol a hang kiáramlását csak hangfogó falakkal lehetne megfékezni. Ezek felállítását viszont biztonsági okokra hivatkozva nem engedélyezik.

  • Megosztom