- Hirdetés -

Változás az életbiztosítási piacon

|

- Hirdetés -

Várhatóan 2018. január elsejével fog egyesülni a Vienna Insurance Group (VIG) három magyar biztosítótársasága: az Erste Biztosító, az Union Biztosító és a Vienna Life Biztosító. Az egyesülést követően a társaság Union néven folytatja működését.

 

„A három társaság együtt nagyságrendileg egymillió ügyfelet szolgál ki. Új üzemméretben egyesítjük erőforrásainkat és optimalizáljuk értékesítési struktúránkat, ami lehetővé teszi számunkra, hogy még hatékonyabban tudjunk az ügyféligényekre válaszolni. Ily módon tehát méginkább felvértezve állunk a jövő kihívásai elé. Fontos hangsúlyozni, hogy az egyesülés nem befolyásolja az ügyfelek meglévő szerződéseit, illetve ezzel kapcsolatosan semmilyen teendőjük nincs. Sőt, az új Union Biztosító létrejöttével további előnyöket kívánunk ügyfeleink részére biztosítani” – mondta Lehel Gábor, az Union Biztosító elnök-vezérigazgatója.

 

Ezzel a döntéssel a Vienna Insurance Group, mint tulajdonos megerősíti a magyar piac iránti elköteleződését. Magyarország azon négy kiválasztott piac közé tartozik, ahol a VIG középtávon legalább 10 százalékos piaci részesedést kíván elérni. A vállalatok egyesülésével a VIG Magyarországon egy olyan üzemméretet ér el, amelyben jóval hatékonyabban tudja végezni biztosítási tevékenységét: optimalizálni tudja működési folyamatait, koncentrálni tudja erőforrásait a digitalizációs fejlesztésekre, amelyek a biztosítási szektorban a jövő egyik fejlődési irányát és az ügyfél elégedettség növekedését jelentik, illetve még fókuszáltabban tudja kiaknázni a piaci értékesítési potenciálokat.

 

A szükséges jogi jóváhagyásokat követően az egyesülés várhatóan 2018. január elsején történik meg. A jelenleg rendelkezésre álló 2016. év végi piaci adatok alapján az új biztosító piaci részesedése 7,6 százalékot tenne ki 69,8 milliárd forint díjbevétellel, ebből 26,1 milliárd nem-élet-, 43,6 milliárd forint pedig életbiztosítás, ami az ötödik helyet jelenti a piac ezen szegmensében. A három biztosító közül az Erste és a Vienna Life alapvetően a személybiztosítási szektorban érdekelt, míg az Union Biztosító a nem életbiztosítások terén is jelentős díjbevétellel bír.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...

Az egész országban elérhető lesz a Telekom programja

A Netrevalók program sikeres tavalyi indulása után idén az Informatikai és Könyvtári Szövetséggel kötött megállapodással országos szintűvé válik a kezdeményezés, és 27 fővárosi könyvtár mellett 48 vidéki intézmény is csatlakozik a programhoz. Így összesen...
- Hirdetés -