Változás az ACG vezetésében

Távozik az ACG-től Tihanyi Péter partner, kreatívigazgató, a posztot márciustól Nagy László veszi át. Tihanyi 2007-ben az EURO RSCG-ből érkezett az ACG-hez, ahol a management tagjaként és kreatívigazgatóként hamar az ügynökség egyik meghatározó arca lett. Az ő nevéhez fűződik többek között a kreatív részleg kiépítése és megszilárdítása, emellett oroszlánrésze volt az ügynökség hírnevét megalapozó hazai és nemzetközi sikerekben.

Tihanyi ACG-s munkássága leképezi a hazai reklámszakma átalakulását. Érkezésekor az ACG-t stratégiai profilú ATL ügynökségként tartotta számon a szakma, jelenleg pedig az egyik legnagyobb, digitális alapú, integrált kommunikációs cég a hazai piacon.

Az ACG kreatívigazgatói posztját márciustól Nagy László, korábbi társ-kreatívigazgató látja el, aki ezentúl egyszemélyben felel az ügynökség integrált kreatív részlegének irányításáért. Nagy László 5 éve érkezett az ACG-hez, először digitális kreatívvezetőként, majd társ-kreatív igazgatóként aktívan dolgozott Tihanyival az ügynökség kreatív részlegének jelenlegi, teljesen integrált struktúrájának, valamint a divíziók szinergikus működésének kialakításán.

Nagy László kreatívigazgatói munkáját a tavalyi év során megszilárdított group head rendszer segíti majd az ACG-ben, amelynek élén három elismert szakember, Alberti Rita, Sallai Ervin és Horváth Gergő felelnek a kreatív csapatok sikeres működéséért.

  • Megosztom