Újított a Klikkmánia

Közel kilenc év után újult meg a Klikkmánia keresőmarketing ügynökség arculata.

Dudás Ferenc, az ügynökség operatív igazgatója szerint a váltásnak elsősorban az volt az oka, hogy a cég az elmúlt 5 évben egyre inkább a nagy költségvetésű online kampányok prémium szintű kiszolgálására specializálódott, így szükséges volt az is, hogy mindez az arculatban is visszaköszönjön. “Közel egy éves munka eredménye a most élesített új megjelenés, melyre meghívásos tenderen választottuk ki a megfelelő partnert. Összesen négy kreatív ügynökséget hívtunk meg, választásunk pedig az Avalanche-re esett végül. Látva az eredményt, azt gondolom, hogy maximálisan jó döntést hoztunk.”

“A Klikkmániának 2007-es indulása után 2012-ben újult meg először a megjelenése, akkor választottuk ki azt a logó- és arculati alapot, amire a mostani, új elemek is épülnek. Nagyon szerettük az elmúlt közel 9 évben használt logót és színvilágot, de ideje volt a megújulásnak. Azt gondoljuk, hogy így egy sokkal frissebb és letisztultabb, nem mellesleg pedig prémium megjelenést tudunk mutatni magunkról a piac felé.” – fogalmazott az ügynökség operatív vezetője.

Az arculattal egy időben az ügynökség weboldala és közösségi felületei is megújultak, a www.klikkmania.hu fejlesztésében a Usernet volt a Klikkmánia partnere.

  • Megosztom