Újítások a Volánbusznál

A következő hónapokban 503 új busz áll forgalomba a Volánbusz 32,9 milliárd forintos megrendeléséből.

A július első felében megkötött szerződések alapján a Kravtex Kft. 365 Credobus típusú buszt, az ITE BUS & Truck Kft. 88 Mercedest, a Volvo pedig 50 járművet szállít a Volánbusznak 2022 elejéig. Az új buszok túlnyomórészt az ország keleti és nyugati megyéiben közlekednek majd.

Az idei beszerzésekkel a Volánbusz flottájának átlagkora 11 évre csökken, és további javulást vetít előre, hogy idén 1600 busz vásárlására hirdetnek meg közbeszerzést. A korszerűsítés azért fontos, mert az ország majdnem 3200 településének alig harmada érhető csak el vonattal, de alig van olyan, ahol nem jár busz, és a belföldi személyforgalom több mint ötöde jut ezekre a járművekre.

A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint a közösségi közlekedés korszerűsítése jó úton halad, hiszen az év végéig megjelenik az egységes menetrendkínálat, menetrendkereső és jegyrendszer, ezt követően pedig a tarifaközösség is létrejöhet. A MÁV-Volán csoport ezzel régen várt fejlesztéseket valósít meg, és közben a fenntarthatósági szempontokat is érvényesíti, hiszen az 503 új jármű évi több tízezer tonnával kevesebb szén-dioxidot bocsát ki, mint a régiek, hangsúlyozta Homolya Róbert. A vasúttársaság vezetője a következő évtizedek egyik legnagyobb kihívásának tekinti a környezetterhelés csökkentését az utazási igények emelkedése mellett, de hangsúlyozta, hogy a közösségi a leginkább fenntartható valamennyi közlekedés közül.

A Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója közölte, hogy a megrendelt Credobus járművekből 150 már a következő hetekben forgalomba áll az ország majdnem minden megyéjében. A Mercedes buszok az év végétől Fejér, Hajdú-Bihar, és Komárom-Esztergon megyében közlekedik. Az 50 Volvo busz novemberben érkezik. Az összes új jármű környezetbarát, fedélzetükön korszerű utastájékoztató és légkondicionáló működik, tette hozzá Pafféri Zoltán.

(MTI)

  • Megosztom