Újból gyakornoki programra toboroz a Telekom

Az aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, felsőoktatásban tanuló nappali, esti vagy levelező képzésen részt vevő diákok jelentkezését várják, akik főiskolai szintű diplomát adó (BSc vagy BA), valamint egyetemi szintű diplomát adó (MSc és MA) oktatásban vesznek részt, és legalább középfokú angol nyelvvizsgával rendelkeznek.

Somorjai Éva humán erőforrás vezérigazgató-helyettes elmondta: „A Telekomhoz azokat a fiatalokat és leendő kollégáinkat keressük, akik azon felül, amit az iskolában elsajátítottak, kreatív, egyedi gondolkodásukkal, egyéniségükkel, attitűdjükkel is hozzá tudnak járulni a cég sikereihez. Ezek az emberek teszik kiemelkedővé a Telekom közösségét.”

A gyakornokokkal részmunkaidős, 5 hónapra szóló, határozott idejű munkaszerződést köt a távközlési cég. Az egyetemi tanulmányokkal összeegyeztethető, rugalmas munkaidőben heti 20 órát kell teljesíteni a diákoknak. Az első hét orientációval indul, mely segíti a vállalati kultúrába való beilleszkedést és az új munkakörnyezet megismerését, ezt követően pedig szakmai területükre kerülnek a hallgatók, ahol konkrét, projektszerű feladatokban vehetnek részt.

A bővebb tájékoztató mellett a karrier.telekom.hu honlapon megtalálható az Önéletrajzoló applikáció is, amely segítséget nyújt abban, hogy egyedi, személyre szabott és hibátlan önéletrajzot nyújtsanak be a pályakezdők, ami növeli az esélyeiket a sikeres jelentkezésre. Az érdeklődők a „Gyakornok leszek a Telekomnál” Facebook oldalon a jelenlegi gyakornokoktól és HR-es kollégáktól további felvilágosítást is kaphatnak, illetve február 26-27 között a SYMA csarnokban megrendezendő HVG állásbörzén személyesen is feltehetik kérdéseiket, ahol 40 szabad pozícióval és gyakornoki állásokkal várják a fiatal tehetségeket és a tapasztaltabb szakembereket. Az expo történetének első emeletes standjánál a Telekom HR-kollégái bővebb információt adnak az érdeklődőknek, akik emellett érdekes játékokkal tesztelhetik egyedi gondolkodásukat, vagy akár a stand emeletén berendezett lounge-ban megpihenve személyre szabott karriertippekkel is bővíthetik tudásukat.

Az ország egyik legismertebb és legkeresettebb gyakornoki programjában jelenleg is 200 fiatal vesz részt, akik 37 intézmény 100 szakjáról, közel 1000 jelentkező közül kerültek ki az elmúlt félév során. A T-Systems Magyarország hasonló programjával együtt a Magyar Telekom Csoport mintegy 500 gyakornok pályakezdéséhez adja meg a lendületet.

Több okból is nagy népszerűségnek örvend a Telekom által kínált gyakornoki program: a vállalat két hónapos próbaidő után fix havibér mellett különböző juttatásokkal becsüli meg a fiatalok munkáját, illetve mentori rendszere révén állandó visszajelzést, hatékony fejlődést biztosít a pályakezdők számára. Kiváló lehetőség ez az iskolapadból való kilépésre, a tanultak gyakorlatba való átültetésére, de emellett a vállalat is profitál a friss tudással rendelkezdő, kreatív gyakornokok munkájából. A tehetséges, agilis fiatalok pedig nem utolsó sorban karrierajánlatot is kaphatnak a cégnél tanulmányaik befejeztével.

  • Megosztom