Újabb megyei napilapok kerülhetnek kormányközeli kézbe

A Magyar Nemzet szerint Andy Vajna cége megvenné a Lapcomot. Már előzetes szakhatósági hozzájárulást is kértek a tranzakcióhoz.

Megvásárolná a két megyei lapot (a Délmagyarországot, illetve a Kisalföldet), és a Bors című újságot is jegyző Lapcom Kiadó Zrt.-t az Andy Vajna érdekeltségébe tartozó Avalue Befektetési Kft. – írja a Magyar Nemzet. Állítólag a cég már előzetes szakhatósági hozzájárulást is kért a Médiatanácstól ahhoz, hogy a tranzakció megvalósulhasson.

Régóta lehet arról hallani, hogy a kormányközeli körök nem elégednek meg a jelenlegi sajtóportfólióval és a Lapcomra, (valamint az ország keleti régiójában érdekelt Russmediára is) szemet vetettek.

A Magyar Nemzet szerint korábban Mészáros Lőrinc, illetve Habony Árpád érdekeltségeit emlegették felvásárlóként. Az elmúlt hónapokban ugyanakkor piaci körökben már pletykáltak arról, hogy talán versenyjogi okokból, de Andy Vajna, a TV2-t is kézben tartó filmügyi kormánybiztos lehet a befutó.

  • Megosztom