Tőkebevonásra és további terjeszkedésre készül a Barion

Jelentős fejlődésen ment át az online- és mobilfizetési megoldást kínáló Barion a 2017 végén kapott hatmillió eurós befektetésnek köszönhetően, a magyar cég szolgáltatásait már 5 országban használják. Kiss Sándor, a társaság alapító-vezérigazgatója a vállalat háttérbeszélgetésén elmondta, hogy már készülnek a következő körös befektetésre, és jelezte azt is, ha nem lesz változás a hazai szabályozásban, idővel arra kényszerülhetnek, hogy másik országba tegyék át székhelyüket.

A Barion a magyar mellett már a cseh, német, osztrák és szlovák partnerekkel is együttműködik. Magyarország egyik piacvezető fintech cége így már több mint ötezer e-kereskedelmi partnert szolgál ki Európa-szerte, eddig közel másfél millió felhasználó fizetett már a rendszerrel, havi szinten több milliárd forintos forgalmat lebonyolítva.

Az idén ötéves Barion 2017 év végén jelentős külföldi kockázati tőkebefektetésben részesült, amikor a cseh Home Credit Group hatmillió eurót (mintegy kétmilliárd forintot) fektetett a vállalkozásba. A tőkeinjekcióval a cég immár a nemzetközi piacokon is folytatja a Magyarországon elért exponenciális növekedést, hiszen közel másfél év alatt megduplázta e-kereskedelmi partnerei számát, mely már meghaladja az ötezret.

„A külföldi befektetés óta eltelt másfél év az intenzív növekedés időszakát jelentette a Barionnak. Nagyot nőttünk egyrészt szervezetileg, hiszen rengeteg új kolléga csatlakozott a csapathoz. Másrészt beléptünk a cseh és a szlovák piacra, illetve immár német és osztrák partnereket is kiszolgálunk. Ezzel jó úton haladunk kitűzött célunk elérése felé, hogy az európai online fizetési piac meghatározó szereplője legyünk” – fogalmazott Kiss Sándor, a Barion Payment Zrt. alapitó-vezérigazgatója.

Kiss Sándor a cég háttérbeszélgetésén jelezte, hogy már készülnek a következő körös befektetésre, ezúttal 4-5 millió eurónyi összeg bevonásával számolnak és ezúttal valószínűleg magyar és külföldi befektetők közösen szállnak majd be a cégbe. Az új forrásokból a további nemzetközi terjeszkedést finanszíroznák, egyelőre európai piacokon erősítene a társaság, a következő nagy célpont Németország, ahol ugyan már van partnerük, de egyelőre minimális a jelenlétük.

A Barion egyéb tervei kapcsán a cég Chief Monetization Officer-e, Nagy Barnabás beszámolt az online fizetési és vásárlói viselkedésről, szokásokról rendelkezésre álló és folyamatosan bővülő adatvagyonára alapozott online vásárlási ajánló, és programmatic hirdetési megoldásról, amit a tervek szerint még idén elkezdenek értékesíteni a partnereik számára.

„Új adatalapú szolgáltatásinkat elsősorban az olyan kisebb e-kereskedelmi cégek számára kínáljuk majd, melyek nem rendelkeznek elegendő méretű saját adatvagyonnal, és technológiai háttérrel ahhoz, hogy saját online ajánló és programmatic hirdetési megoldást fejlesszenek ki” – fűzte hozzá Nagy Barnabás.

A Barion megoldása mind az e-kereskedő cégek, mind az online vásárlók számára előnyös lesz. A webshopok teljesen személyre szabott termékajánlatokat tudnak majd a vásárlóknak kínálni, akik így sokkal gyorsabban, és egyszerűbben találhatják majd meg az interneten a számunkra legmegfelelőbb termékeket, nagymértékben javítva így a vásárlói élményt.

Kiss Sándor részletesen beszélt a fintech cégekre vonatkozó európai és hazai szabályozásról, illetve a magyar vállalkozások ebből adódó nehézségeiből. „Magyarországi központú cégként a Barionra külföldön is a magyar szabályozás vonatkozik. Új felhasználók akvirálásakor óriási versenyhátrányt jelent például, hogy nagyon hosszadalmas az online adatfelvételi folyamat, mely során számos irreleváns személyes adatot is meg kell adnia az új felhasználóknak. Egy nyugat-európai júzernek ez sok esetben nem is értelmezhető, és elrettentő hatást vált ki. A másik fájdalmas pont a kiugróan magas tranzakciós illeték. Szemléletes példa, hogy míg Magyarországon eddig összesen három fintech cég kapott működési engedélyt, Litvániában már közel száz” – húzta alá Kiss Sándor.

A magyar versenyhátrány olyannyira kézzelfogható, hogy a Brexit miatt az Egyesült Királyságot elhagyó és székhelyét más európai országba áthelyező számos fintech cég közül egy sem választotta hazánkat. A problémák miatt a Barion azt fontolgatja, hogy cégközpontját Magyarországról egy másik európai országba helyezi át.

  • Megosztom