Újabb csapás a Barcelonára – Messi azonnal elhagyná a klubot

Azonnal távozna az FC Barcelona csapatától Lionel Messi, aki ezt a szándékát közölte is a klub vezetésével az Esporte Interativo brazil televíziós csatorna beszámolója alapján.

A katalán csapat hatszoros aranylabdás argentin futballistája azt közölte a klubvezetőkkel, nem kívánja kitölteni jövő nyáron lejáró szerződését, és távozik – írja az MTI az Esporte Interativo közlése alapján. Amennyiben Messi valóban tett ilyen kijelentést, ahhoz az utolsó lökést minden bizonnyal a múlt pénteki vereség jelentette, amikor a Bayern München 8-2-re győzte le az FC Barcelonát.

Egyéb sajtó beszámolók szerint az argentin sztár problémaként felvetette azt is, hogy hiányzik a stratégiai tervezés a klubnál. Az MTI összeállítása szerint a katalán egyesület vezetése a Bayern Münchentől elszenvedett vereség után úgy döntött, hétfőn rendkívüli elnökségi ülést tart, amelyen Quique Setién vezetőedző menesztéséről is döntés születhet.

Messi 2000-ben, 13 évesen lett a Barcelona játékosa, a felnőttek között a 2003/04-es idényben mutatkozott be, azóta pedig a klub történetének legeredményesebb futballistája lett. Többek között tíz bajnoki címet és négy Bajnokok Ligáját nyert az együttessel, 731 mérkőzésen 634 gólt és 276 gólpasszt gyűjtött gránátvörös-kék színekben.

Az elmúlt hetekben már többször is írtak arról, hogy miután jövő nyáron lejár a szerződése, mindenképpen távozna a spanyol csapattól Messi. Július végén pedig arról is megjelent érdekes hír, hogy hol folytathatja, a Gazzetta dello Sport arról számolt be, hogy Steven Zhang, az Internazionale tulajdonosa tárgyal a Barcelonával az argentin sztár leigazolásáról, és egészen elképesztő, 260 millió eurós fizetési ajánlatot tett egy négy éves periódusra.

  • Megosztom