Új stadiont építenének a kék-fehérek

Roman Abramovics, a Chelsea tulajdonosa nagyobb létesítménybe vinné a csapatot. Hatvanezres stadion épülne, igaz, ehhez előbb a részvényeseket kell meggyőznie.

A napokban kapják kézhez a Chelsea-pálya tulajdonjogának részvényesei (Chelsea Pitch Owners, CPO) Roman Abramovics tízmillió fontos, azaz csaknem 3,5 milliárd forintos írásos ajánlatát, ugyanis az ő hozzájárulásukra is szükség van ahhoz, hogy elköltöztesse a csapatot a londoni Stamford Bride-ről.

Az üzletember feltett szándéka, hogy a jelenlegi 42 ezres létesítménytől három mérföldes körzetben 60 ezer néző befogadására alkalmas stadiont épít, amelytől idényenként 50 millió fontos, vagyis 17,4 milliárd forintos pluszbevételt remél. Ugyan Abramovics a Stamford Bridge különböző átépítési terveire is elköltött 700 ezer fontot, kiderült, hogy egyik elképzelés sem megvalósítható, vagy a kivitelezése hallatlanul drága lenne.

A 13 ezer Chelsea-szurkolót tömörítő CPO-t egyébként azért kell meggyőznie az orosz főnöknek, mert amellett, hogy érzelmileg erősen kötődnek a Stamford Bridge-hez, a stadion alatt fekvő földterület 199 éves használati tulajdonjoga, valamint a Chelsea név kizárólagos használati joga is az övék. A CPO azért jött létre 1993-ban, hogy megvédje a klubot az ingatlanspekulánsoktól – írta a borsonline.hu.


Tags:

  • Megosztom