Új rendszer a lovin

A francia Carrus csoportba tartozó PMC nyerte a totalizatőr rendszer szállítására kiírt 650 millió forintos nyílt közbeszerzést. A nyertes 440 terminált épít ki a fővárosi lóversenypályán, telepít egy szervert és országos értékesítési hálózatot hoz létre.

Az új rendszer lehetővé teszi azt is, hogy külföldi versenyekre fogadjanak a magyar játékosok – derül ki az MTI tudósításából. A múlt év végén meghirdetett nyílt közbeszerzés tender-dokumentációját 7 cég vásárolta meg, de csak kettő adott ajánlatot, majd az egyik visszalépett. Így nyert a francia társaság.

A nyertes cég 15 országba szállított már fogadáshoz technikai felszereléseket, illetve szolgáltatásokat, és 20 nemzetközi fogadó céggel állnak kapcsolatban. Franciaországban az első totalizatőr rendszert az elnök nagyapja honosította meg. A totalizatőr rendszer lényege, hogy a téteket összesítik, majd abból levonják a verseny költségét, a maradékot pedig felosztják a fogadók között. A rendszer fő előnye az átláthatóság.

A céginformáció adatai szerint az MFB a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. 1 milliárd forintos jegyzett tőkéjét tavaly decemberben 2 milliárd forintra emelte. A cég árbevétele 2007 és 2010 között a felére, 673 millió forintra csökkent. A mérleg szerinti eredménye 2010-ben 18 millió forintot tett ki. Az új fogadási rendszertől a bevétel növekedését várja a tulajdonos és a fogadásszervező is – olvasható az MTI összeállításában.

  • Megosztom