Új prémiumtermék a hazai printpiacon

Külföldön már nagy sikert arató, izgalmas és tartalmas tematikus kiadványsorozat érkezik Magyarországra. A bookazine egyesíti a könyvek és a magazinok előnyeit – olyan prémium termék, amely tartalmas, akár egy könyv, ugyanakkor érdekes és színes, akár egy magazin. A Bookazine Kft. negyedéves periodikával indítja a Bookazine Életmód, Bookazine Történelem és a Bookazine Tudástár kiadványokat, amelyek első részei november 20-án jelennek meg.

 

A történelem, tudomány és életmód egy-egy izgalmas témakörét bemutató ismeretterjesztő kiadványok célja a szórakoztató tudásbővítés. A bookazine-ok a minőségi tartalmat színes és könnyen érhető ábrákkal, képekkel illusztrálják, így felfedezésük minden korosztály számára élvezetes lesz. A Királyok, hősök, vezérek – A történelem formálói Kleopátrától Mandeláig, A Tudomány csodái – junior kiadás, illetve a Fuss okosan – Az első lépésektől a maratonig című kiadványok nem titkolt célja az is, hogy meghódítsák a karácsonyi piacot.

 

„A bookazine-ok Nyugat-Európában már hatalmas sikert arattak. Ennek egyik oka, hogy az emberekben élő örök tudásvágyra alapoz, másik pedig a formátuma, hiszen komolyabb, mint egy magazin, viszont látványosabb, mint egy könyv. Szeretnénk ezeket a kiadványokat az itthoni olvasókkal is megismertetni, hogy megmutassuk az ismeretszerzés és a már meglévő tudás felfrissítése történhet igazán színes és izgalmas formában is. „A tudás hatalom” tartja a mondás, mi pedig hisszük, hogy „a tudás szórakoztat”, így a tematikus bookazine-ok minden korosztály számára hasznos olvasmányt kínálnak” – mondta el Mátray Mihály a kiadó ügyvezetője.

 

November 20-tól 2490 forintos áron elérhetőek a prémium kiadványok, többek között a legtöbb hiper- és szupermarketben, a nagyobb újságárusoknál, a könyvesboltokban és hamarosan a kiadó webshopjában.

 

  • Megosztom