Új arcokkal kampányol az OTP

A munkatársait is bevetette új kampányában az OTP, januártól a bank ügyintézői a hitelintézet reklámjainak főszereplői. Az új kommunikációs koncepcióval a bank a hitelintézetek megváltozó szerepére, a tanácsadás, a személyes kapcsolat fontosságára hívja fel a figyelmet.

 

Hét év után búcsúzik a Dumaszínháztól az OTP Bank. A 2009-es indulás óta eltelt időszakban 18 szereplővel körülbelül 400 szpotot vettek fel, amiből 170 került adásba. A dumaszínházas filmek messze a legismertebbnek számítanak a bankszektorban. Az OTP Bank márkaismertsége a legmagasabb Magyarországon, miközben a kampánnyal nemcsak a hitelintézet, de a stand up népszerűségét is sikerült növelni.

 

Az elmúlt hét év piaci változásai szükségszerűvé tették, hogy a bank jobban megmutassa önmagát. „Olyan koncepcióra szerettünk volna váltani, amiben az eddigiekhez képest többet tudunk elmondani az OTP Bank értékeiről,” – emelte ki Nagy Zoltán Péter, az OTP Bank marketing igazgatója. A pénzintézet ezért pályázatot írt ki egy új reklám-koncepció és kidolgozására.

 

Közel egyéves előkészítő munka során végül hat elképzelést teszteltek, melyek közül a White Rabbit megoldása bizonyult a legjobbnak, a kampány megvalósítását pedig a Café csoport végezte. Az új kommunikációs koncepcióban az OTP Bank ügyintézői szerepelnek a hitelintézet reklámjaiban. A bank közel 4000 fióki munkatársából első körben hármat választottak ki, akik az induláskor szerepelnek a filmekben. Az ügyintézőkkel saját településükön, saját környezetükben forgatták a saját történeteiket, a reklámok az ő mindennapjaikba engednek betekintést, minél valóság hűbben, lehetőleg statiszták nélkül, azokkal a szereplőkkel, akik valóban részei az életüknek. A következő egy évben a tervek szerint az OTP Bank 10-15 ügyintézője jelenik majd meg a hitelintézet reklámjaiban.

  • Megosztom