Új vezető a Café Communications-nél

Február elejétől Zsembery Péter tölti be a Café Communications társ-kreatívigazgatói posztját. A szakember feladata lesz többek között az ügynökség új, kreatív, digitális és tartalom marketing megoldásainak fejlesztése, valamint azok hatékony integrálása az ügyfelekkel való közös munkába, projektekbe.

Az új társ-kreatívigazgató azután érkezett a céghez, hogy több mint 3 év Cafés pályafutás után Csirke Dániel távozott ebből a pozícióból. A szakember az ügynökségnél töltött időszaka alatt aktívan hozzájárult a Stories. branded content almárka elindításához, az ügyfeleknek készített sikeres kampányok és az ügynökségi csapat fejlesztéséhez.

Zsembery Péter a Debreceni Egyetemen végzett, karrierjét szövegíróként kezdte 2004-ben a Young & Rubicamben. 2010-ben a DDB-be igazolt senior copywriterként, 2011-től 2013-ig az ügynökség kreatív group headje volt. Az elmúlt években lead copywriterként tevékenykedett a Kirowski Isobarban, majd a Why? Partnersben. Készített kampányokat a Vodafone-nak, a McDonald’s-nak és a Telekomnak is, de köze volt számos Vénusz, Tesco, Ford és Erste Bank kampányhoz is.

A változás egyik szemmel látható példája a Café Communications megújult a weboldala, ami részletesen mutatja be az ügynökség munkáit, sikereit, ügyfelei és munkavállalói felé közvetített üzeneteit.

  • Megosztom