Új vezérigazgatóval erősít a Philip Morris

A Philip Morris International 2021. évi részvényesi gyűlésén Jacek Olczak személyében új vezérigazgatót neveztek ki. Jaczek Olczak korábban a társaság globális ügyvezető igazgatójaként (COO) dolgozott, őt a részvényesek most egyúttal az igazgatótanács tagjává is megválasztották. André Calantzopoulos, aki 2013. és 2021. május 5-e között töltötte be a PMI vezérigazgatói posztját, a gyűlést megelőzően az igazgatótanács ügyvezető elnökévé lépett elő. A kinevezésekre a PMI vezetőségének tervezett átalakításáról szóló 2020. decemberi bejelentését követően került sor.

Kinevezésének elfogadásával a PMI új vezérigazgatója elkötelezte magát a vállalat 2016-ban bejelentett füstmentes átalakulásának felgyorsítása mellett. A PMI olyan füstmentes technológiák kifejlesztésére, tudományos megalapozására és felelősségteljes forgalmazására összpontosít, amelyek a hagyományos dohányermékeknél alacsonyabb károsanyag-kitettséggel járnak – azzal a céllal, hogy a cigarettákat a lehető leghamarabb felváltsák ezek a füstmentes alternatívák.

Jacek Olczak 1993-ban csatlakozott a vállalathoz. Európa-szerte különböző pénzügyi és operatív munkakörökben volt aktív, többek között a PMI lengyel és német piacainak ügyvezető igazgatójaként, és az Európai Unió régiós elnökeként is dolgozott a PMI pénzügyi igazgatójaként való 2012-es kinevezése előtt. Ezt a pozíciót 2018-ig töltötte be, amikor a PMI globális ügyvezető igazgatójának (COO) nevezték ki. A lengyelországi Lódzi Tudományegyetemen mesterfokú közgazdász diplomát szerzett.

A most kinevezett vezérigazgató eddig is központi szerepet játszott a PMI füstmentes átalakulásában, melynek kereskedelmi indulása az IQOS 2014-es japán termékbevezetésével kezdődött. Globális ügyvezető igazgatói időszaka alatt, a PMI 2021. első negyedévében 28 százalékra növelte a füstmentes termékekből származó nettó árbevételét. Emellett, ügyvezetői irányítása alatt a vállalat 2021. március 31-éig nulláról 66 – nagyobb városokat vagy egész országokat – lefedő piacra bővítette füstmentes termékeinek jelenlétét. Olczak vezette a PMI kereskedelmi átalakítását is, amely során a társaság egy korábban elsősorban más üzleti partnereket kiszolgáló vállalatból, egyre inkább a fogyasztókat a központba helyező vállalattá alakult át.

  • Megosztom