- Hirdetés -

Új néven folytatja a Wellness magazin és a wellnesscafe.hu

|

- Hirdetés -

Névváltással és márkamegújítással kezdi a tavaszt a Wellness magazin és wellnesscafe.hu. Az első Well&fit március 20-án kerül a polcokra, ezzel egyidőben megújul az online platform is. A márka névváltását megelőző reprezentatív felmérésből kiderült, hogy a nők elégedetlenek önmagukkal, stresszesek és rosszul alszanak, de a kutatás pozitív folyamatokra is rámutatott.

Március 20-tól Well&fit néven újul meg a Wellness magazin és a wellnesscafe.hu. A márka 2018 folyamán több mint ezer 17-65 éves női internetező részvételével készített reprezentatív kutatást, amely kitért arra is, hogy a nők hogyan tekintenek önmagukra és életmódjukra. A válaszokból kiderült, hogy a megkérdezettek mindössze 4 százaléka elégedett magával teljes mértékben, 25 százalékuk pár kilót, 29 százalékuk viszont több mint 10 kilót szeretne leadni.

„Ingerzajos környezetben élünk. Mindenhonnan az áramlik felénk, hogy milyennek kellene lennünk, de sajnos néhány szuperkapszula és egy időmenedzsment-applikáció nem fogja megoldani az életünket” – mondja Viniczai Andrea coach, a Well&fit szakmai tanácsadója, aki szerint fontos, hogy a tudatosságot beemeljük a mindennapjainkba, ezáltal könnyebben tudjuk hétköznapi helyzeteinket megoldani, testünket-lelkünket karbantartani és reális, motiváló célokat kitűzni magunk elé.

A megkérdezett nők közel fele stresszes (49%), negyede rosszul alszik (26%) és több, mint harmada fáradtan kel (38%), de a coach szerint a felmérés eredményei pozitív folyamatokra is rámutattak: a célok tekintetében a kitöltők mindössze 30 százaléka jelölte meg a fogyást, míg a válaszadók elsősorban jobban szeretnék érezni magukat a bőrükben (51%), valamint egészségesebbek (50%) és magabiztosabbak szeretnének lenni (37%).

„Attól, hogy lefogyunk, nem biztos, hogy jobban fogjuk érezni magunkat a bőrünkben. Ezért is pozitív fejlemény, hogy a válaszadóknál magasabb százalékarányt ért el az egészségesebb élet és a magabiztosság vágya. Ezek az eredmények egy tudatosabb, fókuszáltabb nőtípust mutatnak” – mondta Viniczai Andrea.

A Well&fit alkalmazkodik a megváltozott igényekhez, tartalmaiban a fogyókúra mellett olyan életmódbeli tanácsokat, self-coaching eszközöket és sikertörténeteket is megjelenít, amelyek további motivációt nyújtanak az olvasóknak.

A felmérésből kiderült az is, hogy a rendszeresen sportolók 75 százaléka saját maga állítja össze az edzéstervét, amihez magazinokból, online- és videómegosztó oldalakról, valamint DVD-kből merít ihletet. A Well&fit célja, hogy különböző egészség-, életmód- és mozgáskihívásokkal, illetve videós tartalmakkal támogassa olvasóit, és szakmai segítséget nyújtson az érdeklődők számára. A névváltással egyidőben új rovatok érkeznek a magazinba és az online felületre egyaránt, a wellandfit.hu-n pedig dietetikus által összeállított étrendek és egy edzőkereső adatbázis is elérhetővé válik az olvasók számára.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Újdonságokkal rukkolt elő a Samsung

A Samsung a milánói EuroCucina 2024 szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Rho Fiera Milano területén, 2024. április 16. és 21....

Kiderült, miért rendeződik át a munkaerőpiac

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a...

Olimpia: egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

A Warner Bros. Discovery (WBD) teljes portfólióját és hálózatát kihasználva Európa-szerte a lehető legteljesebb élményt nyújtja majd a nézőknek. A Eurosport mellett a május 21-én induló Max platformon az olimpia minden pillanata megtekinthető lesz.A...

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Még nem lélegezhetnek fel a vállalatok

Országos szinten számottevően csökkent a munkavállalói fluktuáció, 28 százalékra mérséklődött tavaly, az egy évvel korábbi 33 százalékról. Azonban a vállalatok nem lélegezhetnek fel, mert ez az érték még mindig kétszerese az elfogadhatónak. A csökkenés...

Érdekes adatok jöttek a fővárosi ingatlanpiacról

Az ingatlanvásárlók ötöde szerződött 2024 első negyedévében első otthonára a Duna House értékesítési adatai alapján. Zömében (29%) a fővárosi lokációt választották az ügyfelek, de Pest és Bács-Kiskun vármegye is vonzotta az első lakást szerzőket....

Tévézésben az éllovasok között vagyunk

A televíziózás továbbra is meghatározó napi szabadidős tevékenység hazánkban annak ellenére, hogy Európa legtöbb országában, de a világ számos táján is csökken a televízió népszerűsége. A Föld népessége napi szinten 2 óra 25 percet...

Május elején rajtol a ValóVilág12

Május 5-én ismét megnyílik a ValóVilág Villa kapuja, amelyet mindenre elszánt játékosok lépnek át. Mindennapjaikat a nézők 24 órában követhetik nyomon az RTL+ streaming platformon, ahol a felhasználók teljes mértékben részesei lehetnek az eseményeknek. Tizenkettedik...

Berki Krisztiánnal keresi a tehetséges sportolókat a Szentkirályi

Ötödik alkalommal indul útjára a Szentkirályi Tehetségprogram, amely a Magyar Olimpiai Bizottság szakmai támogatásával, és a program nagykövetével, az olimpiai bajnok tornász Berki Krisztiánnal közösen keresi a legtehetségesebb hazai utánpótlás-sportolókat, hogy elősegítse sportkarrierjük kiteljesedését....

Ők döntik el, kik a Csodanők

A 2024-es Carrie Csodanő Díj zsűrije ismét közismert tagokból áll. A díjat azért hozta létre 2023-ban a Carrie Magazin, hogy minden olyan nő-anya elismerést kaphasson, aki nem feltétlenül tűnik ki mindenhol, de rendkívül lényeges...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Csavar egyet közönségkedvenc szendvicsén a McDonald’s

A tavalyi nagy sikert követően új Erős Pistás szendvicsekkel várja vendégeit a hazai McDonald’s. A fogyasztók visszajelzéseit meghallgatva idén az eddiginél még „pistásabb” formában érkeznek a burgerek.A két márka kollaborációja – a mekis szendvicsek...

Újdonságokkal rukkolt elő a Samsung

A Samsung a milánói EuroCucina 2024 szakkiállításon az összekapcsolt otthonok jegyében mutatja be új, prémium konyhai eszközeit és az életstílust, amit a készülékek kínálhatnak. A Rho Fiera Milano területén, 2024. április 16. és 21....

Kiderült, miért rendeződik át a munkaerőpiac

Miközben több mint 70 ezer állás betöltetlen ma Magyarországon, csaknem 100 ezer külföldi munkavállaló dolgozik az országban és több mint 200 ezer ember inaktív. Az elvándorlás és a külföldi munkavállalás évtizedes jelenség és a...

Olimpia: egyetlen pillanatról sem kell lemaradnunk

A Warner Bros. Discovery (WBD) teljes portfólióját és hálózatát kihasználva Európa-szerte a lehető legteljesebb élményt nyújtja majd a nézőknek. A Eurosport mellett a május 21-én induló Max platformon az olimpia minden pillanata megtekinthető lesz.A...

Különleges interjú Szoboszlai Dominikkal

Szombat este 20:25-kor tűzi műsorára a Spíler 1 a legsikeresebb magyar focista, a Liverpoolban játszó Szoboszlai Dominikkal készült exkluzív interjúját. Baumstark Tibor nem csak a magyar válogatott csapatkapitányával beszélgetett, végig járta azokat a helyszíneket,...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...