Új műsorral erősít a Sláger TV

Április 4-től minden csütörtökön a Sláger TV-n jelentkezik A helyettesítők, amelyben Bárdosi Sándor és Növényi Norbert különféle szakmákat, foglalkozásokat próbálnak ki.

Nagy fába vágja a fejszéjét Bárdosi Sándor és Növényi Norbert, akik április 4-től minden csütörtökön A helyettesítőkkel jelentkeznek a Sláger TV-n. A két jómadár ezúttal különféle foglalkozásokban, szakmákban próbálja ki magát. Mindez nem áll tőlük távol, hiszen a 95.8 Sláger FM-en már jónéhányba belekóstoltak az elmúlt időszakban.

„Voltam már alkalmi taxisofőr, pedikűrös, sminkes, énekes. Nagyon élveztem ezeket a lehetőségeket és bár mindig azt hittem, hogy könnyű dolgom lesz menet közben rá kellett jönnöm: egyik szakma sem egy sétagalopp” – mondta Bárdosi Sándor, akinek cinkostársa Növényi Norbert lesz. A két olimpikon remekül szót ért egymással, így a különféle szakmákba is együtt vetik bele magukat.

„A Sláger Reggelben több olyan szakmát is kipróbált Sanyi, ahol én voltam az alany. Így történt, hogy a pedikűrömet flex-szel akarta elkészíteni vagy hogy kerülő úton vitt, mint alkalmi taxis. Edzett vagyok, egyiken se borultam ki, így A helyettesítőkben is együtt próbáljuk ki az izgalmasabbnál izgalmasabb foglalkozásokat. Óvóbácsik, raktárosok, gazdák, szakácsok, szerelők, felsorolni is nehéz lenne hány szakmát érintünk majd. Szinte mindenhol ott leszünk, igyekszünk majd ott segíteni, ahol tudunk. A feladatot komolyan vesszük, de rágörcsölni nem fogunk. Akadt nem egy olyan helyzet, ahol könnyesre röhögtük magunkat, reméljük a nézők is így lesznek majd ezzel, amikor látják a megmozdulásainkat” – mondta Növényi Norbert, aki Bárdosi Sándorral április 4-én, 20:05-től az óvodai dajkák és az állatgondozók szakmájába kóstol bele a Sláger TV-n.

  • Megosztom