Új járatok a Wizz Airnél

Októbertől minden nap közlekedő járattal köti össze az erdélyi Marosvásárhelyet a magyar fővárossal, valamint új útvonalat indít Budapestről az oroszországi Kazánba a Wizz Air. A járatokra a jegyek már 2.990, valamint 9.190 forinttól foglalhatók.

Marosvásárhely 2006 óta része a Wizz Air hálózatának. Magyarország hazai légitársasága jelenleg heti két járattal biztosít gyors és kényelmes összeköttetést Budapest és a Székelyföld legnagyobb városa között, októbertől pedig minden nap indít majd repülőgépet Marosvásárhelyre és vissza. A járat kapacitása így évi 38 ezer ülésről 132 ezerre emelkedik. A légitársaság Budapestről elérhető 2019-es kapacitása 6 millió utas fölé emelkedik – ez éves szinten 9 százalékos növekedésnek felel meg.

Új járat Kazánba

Moszkva és Szentpétervár után Kazán a harmadik oroszországi úti cél a Wizz Air Budapestről elérhető hálózatában. Kazán Tatárföld fővárosa, ősi, gazdag történelemmel bíró, egyben dinamikusan fejlődő, fiatalos település, 1,2 millió ember otthona. Pezsgő egyetemi központ és sportfőváros, amely az elmúlt években a FINA vizes világbajnokságnak és a tavalyi futball-világbajnokság több mérkőzésének is otthont adott. Kazánba szerdán és vasárnap közlekedik majd Wizz Air-járat Budapestről, idén több mint 6 ezer jövőre több mint 37 ezer jegy vár gazdára az útvonalon. 2019-ben ez már a negyedik új desztináció a magyar fővárosból: tavasszal London Gatwick és Oslo, júniusban pedig a spanyolországi Castellón irányába indult új járat, így immár 30 ország 67 úti célja elérhető Budapestről.

Wizz Air a „legzöldebb”

Az új járatokon a Wizz Air budapesti bázisának 14 korszerű Airbus repülőgépe fog közlekedni. A légitársaság Európa egyik legfiatalabb – alig 4,7 éves átlagéletkorú – flottáját üzemelteti. Ennek köszönhetően utasonként és kilométerenként 57,3 grammos CO2 kibocsátásával 2019 júniusában ismét a Wizz Air volt a legkisebb ökológiai lábnyommal rendelkező európai légitársaság. A Wizz Airnek több mint 250 Airbus A321neo repülőgépre van rendelése, így az előttünk álló években még hatékonyabbá válik a légitársaság működése, és következő évtizedben további egyharmaddal csökken utasonkénti szén-dioxid-kibocsátása. Az Airbus A321neo repülőgép – melyből a WIZZ budapesti bázisán már három található – a legmodernebb technológiát képviseli a légiközlekedésben, zajterhelése 50 százalékkal alacsonyabb a korábbi modellekéhez képest, üzemanyag-fogyasztása 20, nitrogén-oxid-kibocsátása pedig csaknem 50 százalékkal kevesebb.

  • Megosztom