Úgy tűnik, mégsem kell lemondani a mozizásról

Bár tegnap még úgy tűnt, hogy a színházak és néhány kivételtől eltekintve a mozik is bezárnak, mára jelentősen változott a helyzet. A Cinema City azt közölte, hogy létszám korlátozással ugyan, de lesznek vetítések a mozijaikban és más üzemeltetők is hasonló döntést hoztak.

A tegnap kihirdetett egészségügyi veszélyhelyzet miatt a 100 fősnél nagyobb beltéri rendezvényeket betiltották. Ez az intézkedés a kisebb mozik kivételével valamennyi mozit érinti, és mára kiderült, hogyan reagálnak az üzemeltetők.

Az országos hálózattal rendelkező Cinema City úgy döntött, hogy továbbra is lesznek vetítések, azonban egy terembe legfeljebb 99 jegyet adnak el. A cég tájékoztatása szerint a Cinema City már előzőleg bevezetett a vírus terjedését visszaszorító intézkedéseket, így rendszeresen fertőtlenítik mindegyik fővárosi és vidéki mozi termeit, közösségi tereit, a nézők és munkatársak által használt helyszíneket. Emellett minden dolgozó tájékoztatása az alapos kézmosás szabályairól, illetve a gyakran használt felületek folyamatos tisztítják.

Közölték azt is, hogy folyamatosan figyelik a helyzetet és megteszik a hatóságok által továbbiakban előírt lépéseket.

Az Index összeállítása szerint hasonló módszerrel marad nyitva a Pólus Mozi is, változatlan filmkínálattal. A honlapon közzétett szöveg alapján mindent meg fognak tenni, hogy egy teremben ne legyenek többen 100 főnél. Ugyanezt jelentette be a Sugár Mozi is, ahol szintén továbbra is várják nagy szeretettel a vendégeket.

A portálnak a KULTIK üzemeltetői úgy nyilatkoztak, hogy 90 főre fogják korlátozni a létszámot, valamint a vetítéseket időben elcsúsztatják úgy, hogy ne találkozzanak az egyikről távozók a másikra várakozókkal.

A Bem Mozi mozit nem érinti a korlátozás, mivel az ottani termek befogadóképessége nem éri el a 100 főt, az Art+ Mozi esetében viszont már odafigyelnek majd, hogy ne lépjék túl ezt a határt.

Az Uránia a honlapján jelentette be, hogy a mozi csütörtöki előadásai elmaradnak, a jegyeket pedig péntektől vissza lehet váltani a helyszínen – derül ki az Index beszámolójából.

  • Megosztom