Tovább estek a példányszámok

Nem állt meg a nyomtatott sajtó térvesztése 2012 első negyedévében sem, az évek óta tartó folyamat szinte valamennyi jelentősebb hazai lapot érintette a Magyar Terjesztés Ellenőrző Szövetség (Matesz) adatai szerint. Visszaesett az országos politikai napilapok értékesítése, de a bulvárlapok és az üzleti hetilapok esetében is csökkenésről számolt be a Matesz.

A jelentősebb üzleti hetilapok közül figyelemreméltó a HVG esése, a kiadványból az első negyedévben átlagosan 55 ezer kelt el, egy évvel korábban ez az érték még 65,6 ezer volt, és 2011. utolsó negyedévében is még 59,6 ezer fogyott a lapból. A Figyelő egyelőre még tízezer fölött van az értékesített példányszám vonatkozásában, az előző negyedévhez képest nagyjából ezer, az egy évvel korábbihoz viszonyítva mintegy 2700 volt a visszaesés. 2011. végéhez képest viszont erősített a Haszon magazin, a lapból átlagosan 19,7 ezer kelt el az idei első három hónapban, ez majdnem kétezerrel több, mint az előző negyedévben. Igaz, éves összevetésben még így is jócskán ezer fölött van a visszaesés.

 

Úgy tűnik, a hölgyek közül is egyre többen lemondanak kedvenc lapjukról, ugyanis a női magazinok esetében is komoly példányszám csökkenés következett be. Jól tartotta magát a női hetilapok közül a Kiskegyed, amelynek szinte alig változott az értékesítése, 196,6 ezret adtak el belőle átlagosan a január-márciusi időszakban, ez néhány százzal kevesebb, mint az előző negyedévben és több mint háromezerrel marad el az egy évvel korábbihoz képest. Éves összevetésben sokkal többet veszített a Nők Lapja, a nagy múltú kiadványból 2011. első három hónapjában még átlagosan 228,4 ezret adtak el, ez a múlt év utolsó negyedére 215,3 ezerre, 2012. első három hónapjára pedig 212,4 ezerre esett vissza. Kissé magához tért a Blikk Nők a múlt évi veszteség után – míg 2011. elején átlagosan 123,8 ezret értékesítettek a lapból, addig az év végére ez az érték 97,5 ezerre csökkent -, és az előző negyedévhez képest 9,5 ezres növekedést produkált, elérve a 107 ezres mennyiséget.

 

A heti bulvárlapok értékesítésén is érződik a nyomtatott sajtó válsága, a Story esetében például 2011. január-márciusához képest több mint 30 ezerrel esett vissza az eladott példányok száma, de közel 20 ezres csökkenés volt a Bestnél is. Igaz, előbbiből még így is 197,7 ezret adtak el, a Bestből pedig valamivel közel 92000 fogyott.

 

2012. első negyedévében átlagosan 59734 Népszabadságot értékesítettek, ez több mint kétezerrel marad el a tavalyi év utolsó három hónapjában mért értéktől, és hétezret meghaladó csökkenést jelent éves szinten. Ugyanakkor a csökkenés üteme mintha mérséklődne a korábbi időszakokhoz képest a lapnál, és még mindig messze a legnagyobb példányszámú politikai napilap. Magyar Nemzetből 2011. első negyedévében még 47011-et adtak el, a múlt év utolsó negyedében 44610-et, míg az idén január-március között átlagosan 42779-et. A Magyar Hírlap és a Népszava a jelek szerint megtalálta stabil olvasótáborát, mindkét lap esetében minimális volt a visszaesés az első negyedévben. Magyar Hírlapból átlagosan 10618-at értékesítettek a Matesz közlése szerint, ez néhány tucattal kevesebb a 2011. 4. negyedévi adatnál, és ezres csökkenést jelent 2011. első negyedévéhez képest. A Népszava 18785 példányban fogyott 2012. január-márciusban, ami pár százzal kevesebb az előző negyedévinél és a 2011. elejihez képest is csak mintegy 700-al marad el.

 

A bulvár napilapok közül az első negyedévben az előző három hónaphoz viszonyítva mintegy hatezerrel, 167,8 ezerre csökkent a Blikk eladott példányszáma. Éves összevetésben a lap értékesített példányszáma 12,5 ezerrel esett vissza, igaz még így is jóval több mint kétszer akkora, mint a Borsé. A Bors 77,4 ezres eladott példányszámot ért el 2012. első három hónapjában, ez kétezerrel kevesebb, mint az előző negyedévben és valamivel több, mint hétezerrel marad el az egy évvel korábbitól. A Nemzeti Sport esetében az előző negyedévhez viszonyítva háromezres, az egy évvel korábbihoz képest közel hatezres visszaesést jelent a 2012. első negyedévében átlagosan értékesített 55,5 ezer példány.

  • Megosztom