Top 10 nő a médiában

Lapok főszerkesztői, kiadót vagy éppen televíziót irányítanak, a semmiből vezető ügynökséget építettek. Más-más területen értek el sikereket, azonban közös bennük, hogy nagyon jelentős hatást gyakorolnak a piac egy-egy szeletére. A Marketing&Media magazin szerkesztősége összegyűjtötte azokat a hölgyeket, akik 2014-ben a hazai médiapiac legmeghatározóbb szereplői voltak.

 

Vidus Gabriella

RTL Klub, kereskedelmi igazgató,

R-time, ügyvezető igazgató

 

Több mint tíz éve a televíziós reklámpiac egyik kulcsembere, a hozzá tartozó csatornák éves szinten több mint tízmilliárd forintos forgalmat érnek el csak a reklámbevételekből. Tavaly egyszerre volt könnyű és nehéz dolga. Egyrészt a fragmentáció ellenére az RTL Klub meg tudta őrizni piacvezető szerepét a nézettségi piacon, és a RTL-es csatornacsalád is az élen végzett. Az RTL Klub ugyanis a Cool, Film+, Film+2, RTL II, Sorozat+, RTL+, Muzsika Tv csatornaportfólióval kiegészülve a 18–49 évesek körében teljes napon 29, főműsoridőben 36,5 százalékos közönségarányt ért el, aminek a konkurencia a közelébe sem tudott érni. Mindezek mellett viszont meg kellett küzdenie azzal, hogy 2014-ben hatalmas reklámadót kapott a nyakába a csatorna. Ráadásul a korábbi tervekkel ellentétben továbbra sem kérhetnek műsordíjat az RTL Klubért, ezért az adó számára létfontosságú a magas reklámbevétel biztosítása.

 

 

Heal Edina

Google Magyarország, igazgató

 

Az amerikai médiavállalat hazai vezetőjeként a digitális piac egyik kulcsfigurája még úgy is, hogy a Google által Magyarországon generált reklámbevételt csak becsülni lehet. Mindenesetre már ebből is hatalmas árbevétel körvonalazódik, hiszen az éves szinten nettó 40 milliárd forintot meghaladó magyar digitális reklámtortának óvatos becslések szerint is a felét birtokolja a Google. A Heal Edina által 2010 óra irányított magyar Google pozíciói ráadásul azokban a szegmensekben a legerősebbek, amelyek az elmúlt években hatalmas növekedést produkálták, azaz a kereső- és mobilhirdetések terén. Ezek mellett a displayszegmensen belül is egyre jelentősebb a szerepük. Néhány éve még elképzelhetetlen volt az, amit manapság láthatunk: a legnagyobb hírportálok címoldalain is rendre ott virítanak a Google hirdetési dobozai.

 

 

Király Mária

Ringier Axel Springer, COO, operatív ügyvezető

 

A 90-es évek eleje óta dolgozik az Axel Springernél, ahol talán tavaly volt a legmozgalmasabb éve. Egy hosszadalmas folyamat végén ugyanis 2014-ben a cég fuzionált a Ringier-vel, amelynek következtében elkerültek tőlük a megyei lapjaik, viszont átvették a Blikk csoportot. Ráadásul a Central Médiacsoporttól megvásárolták a több milliárd forintos árbevételt és masszív nyereséget hozó Profession állásportált. Király Mária az átalakulás után is egy közel 20 milliárd forint árbevételű cégcsoportot irányít Bayer József vezérigazgatóval közösen. Ezzel a sajtópiac legnagyobb hatalmú női vezetője, de hamarosan akár a digitális piacon is hasonló szerepe lehet. A magyar Springer cég ugyanis érezhetően rálépett a német anyavállalat által kijelölt útra, azaz egyre inkább erősítik a pozícióikat az online média világában is.

 

 

Tóth Orsolya

I.M.G. Inter Media Group, ügyvezető igazgató

A ZenithOptimediától 2010-ben igazolt át a hazai tulajdonú I.M.G.-hez, amelyből rövid idő alatt az egyik legnagyobb forgalmat generáló médiaügynökséget építette. Ennek a növekedésnek a motorját az állami tendereken elért jó eredményeik jelentették, mindezek mellett sok piaci szereplőt is sikerült megnyerniük az ügyfelüknek. A Teva mellett az évek során hozzájuk került az Aldi, a Lidl és a Spar médiaköltése is. Utóbbiakra szükségük is lesz, hiszen a tavalyi év közepétől az I.M.G. számára kedvezőtlen folyamatok indultak el a médiapiacon. Létrejött ugyanis a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, amely éppen annak az állami megrendelői körnek intézi majd a kommunikációs feladatait, amelynél Tóth Orsolya vezetésével az elmúlt években meghatározó pozíciót ért el az ügynökség.

 

 

Óhidi Zsuzsanna

Marquard Media Magyarország, ügyvezető igazgató

 

A magazinpiac legtapasztaltabb vezetői közé tartozik. A Marquard Mediát 2013 vége óta irányítja, ahol – egy a Sanománál tett másfél éves kitérőt leszámítva – 2000 óta dolgozik. Az általa vezetett kiadó, amely 15 márkával van jelen a hazai sajtópiacon, tavaly az elmúlt tíz év legjobb eredményét produkálta. A Marquard hazai portfóliójába olyan népszerű női magazinok tartoznak, mint a Joy, az Éva vagy az InStyle, de a Playboy és a Men’s Health révén férfiaknak szóló kiadványokat és márkamagazinokat is megjelentetnek. Tavaly pedig egy új magazint, a futóknak szánt Runner’s World magyar kiadását is piacra dobták. A portfólión belül a Joy tudja felmutatni a legmagasabb eladott példányszámot, ami a tavalyi harmadik negyedévben 45 ezer példányt jelentett. Ezzel az eredménnyel a női glossymagazinok között a Joy számít a piacvezetőnek.

 

 

Blaskó Nikolett

ACG Reklámügynökség, ügyvezető igazgató

 

Határozott, kemény nő hírében áll, amire szüksége is volt ahhoz, hogy 11 év alatt az ACG az egyik legsikeresebb és legdinamikusabban fejlődő hazai ügynökséggé válhasson. 2014-ben kivételesen jó eredményeket értek el a különféle versenyeken. Az ACG lett többek között a világ leghatékonyabb független ügynöksége az Effie globális hatékonyságot mérő indexe alapján. Ugyanebben az összevetésben a nagy nemzetközi hálózatokat is tartalmazó listán Európában a másodikak lettek. Áprilisban pedig az M-listán is első helyet értek el, így összességében az évek során több mint 60 hazai és nemzetközi díjat zsebeltek be. Blaskó Nikolett szakmai elismertségét az is jól mutatja, hogy a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetségének 2010 óta az egyik alelnöke, illetve az ATL-szekció elnöke.

 

 

Bokor Klára

Ringier Axel Springer, női szerkesztőség, főszerkesztő

 

Az Axel Springer és a Ringier tavalyi fúziójával megalakult új kiadón belül ő lett a női szerkesztőség vezetője. A munkájában a kiadónál történt átalakulás annyi változást hozott, hogy a Kiskegyed és a Hölgyvilág mellett a korábban a Ringier által megjelentetett Blikk Nők főszerkesztői teendőit is ellátja. Bokor Klára immár 13 éve főszerkesztője a bulváros és a klasszikus női tartalmakat ügyesen vegyítő Kiskegyednek, amely 190 ezres értékesített példányszámával a Ringier Axel Springer portfóliójának legerősebb eleme, s egyben a második legnagyobb példányszámban eladott sajtótermék Magyarországon. A Blikk Nők révén ehhez még hozzáadódik heti 65 ezer eladott példány, illetve a Kiskegyed és a Blikk Nők márkanév alatt futó egyéb – gasztronómiai és lakberendezési – lapok révén számos olyan kiadvány, amelyekből megjelenésenként együttesen közel százezer példányt tudnak eladni.

 

 

Vékási Andrea

Central Médiacsoport, portfólióigazgató

A kiadónál 1997 óta dolgozik, és 2011 óta irányítja a Central Média, illetve jogelődje, a Sanoma legjövedelmezőbb, a Nők Lapja nevével fémjelzett lapcsoportját. Az 1949 óta megjelenő patinás női lapnál pedig lassan már négy éve a főszerkesztői feladatokat is ellátja. A Matesz 2014 harmadik negyedéves adatai szerint a Nők Lapjából átlagosan 223 ezer példányt adtak el, ezzel a legmagasabb darabszámban értékesített újság a magyarországi sajtópiacon. A lap emellett abban is kiemelkedik, hogy az általános sajtópiaci trenddel ellentétben növelni tudja az értékesített példányszámát. 2013 hasonló időszakában ugyanis 219 ezer, 2012-ben 214 ezer példányt adtak el a hetilapból. Vékási Andrea a lapunknak adott korábbi interjújában azzal magyarázta a Nők Lapja sikerét, hogy a lap egyszerre tudta megőrizni a hitelességét, és folyamatosan megújulva egy új olvasói réteg számára is vonzóvá tudott válni.

 

 

Ördög Nóra

TV2, műsorvezető

 

Tavaly látszódott igazán, hogy mennyire meghatározó műsorvezetővé nőtte ki magát a televíziós piacon. Az elmúlt 13 évben az RTL Klub képernyőjén láthattuk. Eleinte gyerekműsorokban szerepelt, az utóbbi években viszont ő lett a csatorna szombat esti show-műsorainak állandó műsorvezetője, így az évek során az adó egyik legfontosabb női arcává vált. Ezért volt meglepő, amikor a nyáron bejelentette, hogy átigazol a TV2-höz, ahol tavaly ősszel a Rising Star műsorvezetőjeként debütált. Utóbbi a csatorna egyik legsikeresebb adásává vált az elmúlt évben, az idén pedig ő váltja Friderikusz Sándort Az ének iskolája című produkciónál. A bulvárlapok is szívesen szerepeltetik a címlapon, így a Top 25-ös celebrangsorunkon előkelő helyet szerzett.

 

 

Yvonne Dederick

TV2 csoport, társtulajdonos, ügyvezető igazgató

 

Rövid idő alatt jelentős karriert futott be a magyar médiapiacon. 2011-ben tűnt fel a TV2-nél mint pénzügyi igazgató, 2013 végén pedig már azt jelentették be, hogy Simon Zsolttal felesben ő vásárolhatja meg a ProSiebenSat.1-tól a TV2 csoportot. Tavaly év eleji társtulajdonossá válása óta a médiavállalat vezérigazgató-helyettesi pozícióját is betölti. A TV2 esetén jó döntésnek bizonyult, hogy áttértek a 18–59 éves célcsoportra, az őszi szezonban a vasárnapi show-műsoraik közül kiemelkedően jól szerepelt a Sztárban sztár és a Rising Star is. A tavalyi év során a TV2 a három kábelcsatornájával – SuperTV2, Fem3, Pro4 – kiegészülve a saját célcsoportján belül sok esetben közel 20 százalékos közönségarányt produkált. Ugyanakkor Yvonne Dedericknek az idén már egyre komolyabb fejtörést okozhat, hogy a magas reklámbevételű médiacégekre kivetett különadó őket is érinti, valamint az is, hogy a TV2-ért egyelőre nem kérhetnek műsordíjat.

  • Megosztom