TOP50 – Nélküled

Más volt ez a TOP50 party, mint korábban. Eddig szinte mindig velünk voltál. Elsőként érkeztél, elsőként kérdeztél és tippeltél, hogy ki a nyertes. És mindig és mindig eltaláltad, pedig én hallgattam.

Diószegi József vagyok a Napi Gazdaságtól. Így ismertelek meg valamikor a 2000-es évek elején egy sajtótájékoztatón, amikor bemutatkoztál. Elegánsan és magabiztosan.

Aztán kérdeztél. Sokat és bonyolultakat. Mérleg szerinti eredményről, EBIDTA-ról, százalékpontos növekedésről és valami ROI-ról. Bagatell dolgok, gondoltam először, de most már tudom, hogy a számoknak és annak ami mögöttük van, nagy jelentősége van. Akárcsak a pontosságnak, amilyen mindig is voltál. Szóban és írásban egyaránt.

Aztán több száz közös sajtótájékoztató következett. Örültem ha melletted ültem, és idővel megtanultam azt is, hogy mindig legyek jól felkészült, mert a végén tőlem is kérdezel majd. Ezerrel jegyzeteltem, mindent, pontosan. Persze, hogy nem ment. És tényleg (ki)kérdeztél. Te is úgy hallottad, hogy…..? De az nem lehet, hogy….? És aztán kérdeztél még tőlük is.

Rengeteget segítettél, pedig én VG-s voltam. Nem rivalizáltál, sőt mindig örültél és megdicsértél, ha valami jót írtam. Te voltál mindig az etalon! Olyan újságíró szerettem volna lenni, mint amilyen Te vagy. Persze hogy nem sikerült.

Nagy kár, hogy nem jöttél, nagy kár, hogy elmentél. Mostantól más lesz minden sajtótájékoztató….

Simon Krisztián

Marketing&Media főszerkesztő

  • Megosztom