TOP25 Celeb: a bulvárlapok kedvencei

Détár Enikő és Liptai Claudia uralta a Marketing&Media magazin által megvizsgált két napilap (Blikk, Bors) és négy hetilap (Best, Hot!, Kiskegyed, Story) címlapjait tavaly, egyedül a Kiskegyednél tudta felvenni velük a „versenyt” Hajdú Péter felesége, Sarka Kata. Tavaly a nagy szerelmek, hangzatos esküvők és nagy szakítások kapták a legnagyobb nyilvánosságot a bulvárlapok címoldalán, ennek köszönheti előkelő helyezését a filmmogul, Andy Vajna, valamint újdonsült felesége, Palácsik Tímea is.

 

A Marketing&Media magazin legutóbbi listájához képest szinte mindegyik lap „beállt a sorba”, azaz a Liptai, Détár párost szerepeltették a legtöbbet a borítón. Ebben csupán az Axel Springer által kiadott Kiskegyednél volt némi eltérés, ott ugyanis Sarka Kata Liptai Claudiához hasonlóan hét alkalommal szerepelt a címlapon. Hajdú Péter feleségével kapcsolatban érdekesség, hogy ő csak a Kiskegyed, a Blikk és a Bors borítóján volt látható, ám neki ez is elég volt ahhoz, hogy az összesített lista tizenkettedik helyén végezzen.

 

Liptai Claudia a Bors, a Hot! és a Story címlapján nyerte meg az újságok szerint „különversenyt”, sőt az utóbbi lapnál hét címlapszerepléséből mind a hét alkalommal ő volt a címlapsztori. Az általunk vizsgált lapok közül a Blikk volt a „legszűkmarkúbb” vele, hiszen mindössze tizenkétszer szerepeltették a címlapon, ami a napilapnál csak a hetedik leggyakoribb borítón szereplés volt tavaly.

 

Az összesítésben második helyet szerzett Détár Enikőt a Story nem „kényeztette el”, a sztármagazin borítóján csupán négy alkalommal volt látható, s ebből is csupán egyszer szólt róla a vezető anyag. A színésznő a Bors címlapján is csak a kilencedik leggyakrabban szereplő celeb volt tavaly. Ezzel szemben a Bestnél toronymagasan maga mögé utasított mindenkit nyolc címlapszerepléssel, amelyből hétszer róla szólt a vezető anyag, kétszer annyi, mint a második helyezett Rékasi Károlyról, aki pedig mind a hat lap esetén megbízhatóan ott volt a dobogón, csupán a Blikknél csúszott le a negyedik pozícióba.

 

Palácsik, azaz nyár óta Vajna Tímea pedig a bulvárnapilapoknak köszönheti előkelő helyezését, hiszen a Blikknél 21, míg a Borsnál 19 alkalommal volt a címlapon, ehhez képest a hetilapoknál a dobogóra sem fért fel, sőt a Storynál mindössze két címlapos megjelenést kapott. A Blikknél férje, Andy Vajna is sokat szerepelt, tavaly ő volt a harmadik legtöbbször látható celeb a bulvárnapilap címlapján. Ő ezenkívül a Bestnél kapott három címlapos megjelenést, a többi újság inkább a feleségével foglalkozott.

 

Érdekesség még Geszti Péter esete, aki a Bestnél a harmadik legtöbbször szereplő híresség volt tavaly, míg ezen kívül csak a Blikknél és a Borsnál kapott címlapot, a többi hetilapnál nem került ki a borítóra. Bár nem lett dobogós, sőt Geszti Péterhez hasonlóan huszonötös listánkra sem fért fel Keresztes Ildikó, aki pedig az orrát is átszabatta, ám ez sem volt elég neki a több címlapos szerepléshez. Az énekesnő-zsűritag a Hot!-nál futott be a negyedik helyre, míg az általunk vizsgált többi lapnál nem ért el számottevő eredményt.

 

Túlfűtött érzelmek

 

Tavaly a nagy szerelmek, hangzatos esküvők és nagy szakítások kapták a legnagyobb nyilvánosságot a bulvárlapok címoldalán. Ennek köszönheti előkelő helyezését a Marketing&Media magazin TOP25 Celeb listáján a filmmogul, Andy Vajna, valamint újdonsült felesége, Palácsik Tímea is, aki épp hogy lemaradt tavalyi listánkról, igaz, akkor még Damu exeként emlegette őt a bulvársajtó. Ennek a korszaknak vége, hiszen míg Damu Roland börtönkoszton él, addig Palácsik Tímea megvalósította álmait. Kettejük életének változása listánkon is jól követhető, míg Damu legutóbbi összeállításunkban a harmadik helyen végzett s Palácsik nem került be a legjobb huszonötbe, az idén Palácsik negyedik lett, Damu pedig kiszorult listánkról.

 

Nem kifejezetten tartoznak a celebkategóriába a közéleti személyiségek és családtagjaik, ám mivel tavaly Orbán Ráhel esküvője az év másik legnagyobb médiaérdeklődéssel kísért menyegzője volt, ezért őt is feltettük listánkra. Orbán Viktor lánya tizenhétszer kapott helyet a címlapon, ebből hét alkalommal róla szólt a vezető anyag.

 

Ugyan már két éve volt a nagy szakítás Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra között, amelynek köszönhetően előző listánkon a hatodik, illetve negyedik helyen végeztek, a korábbi boldog páros tavaly is szolgáltatott érdekességeket a lapok számára. A Sztrában sztár című műsorban való szerepléssel Szinetár a 17., míg Bereczki a 19. helyre futott be.

 

A hazai bulvárlapok „kedvenc” sztárjairól, illetve az ismert párokról további részleteket olvashat a Marketing&Media magazin legújabb számában.

  • Megosztom