TOP25: taroltak az e-kereskedők

Palocsay Géza, a Jófogás.hu-t és a Használtautó.hu-t is működtető Schibsted Classified Media Hungary Kft. ügyvezető igazgatója végzett az idei „Top 25 – A Legmeghatározóbb Emberek a Hazai Digitális Piacon” rangsor élén. Ebben az évben már kilencedik alkalommal készítette el a digitális piac legmeghatározóbb 25 személyét tartalmazó toplistát a Marketing&Media magazin, és mindhárom dobogós helyre e-kereskedelemmel foglalkozó vállalatok vezetői kerültek.

A szakmai zsűri döntése alapján a második Szigetvári József, a Szállás.hu ügyvezetője, a harmadik pedig Várkonyi Balázs, az Extreme Digital vezérigazgató-társalapítója lett. A digitális világ gyors változását mutatja, hogy az idei listára csaknem a szereplők fele most először került fel. Simon Krisztián, a Marketing&Média főszerkesztője elmondta, hogy az e-kereskedelem mellett növekedett a véleményvezérek-főszerkesztők súlya is. A hazai digitális világban ugyanakkor továbbra is kevés a hölgy, legalábbis erre utal, hogy a top 25-ös listán mindössze két női szereplő foglal helyet.

Negyedikként a világ egyik legbefolyásosabb digitális vállalata, a Google hazai vezetője, Bíró Pál végzett. Sopov István nemcsak az Adaptive Média tulajdonosaként, hanem az IAB Hungary elnökeként is befolyásos szereplő, ezt díjazta a szakmai zsűri az ötödik hellyel. Vinnai Balázs, a Misys-utód Finastra korábbi alelnöke, jelenleg a W.UP pénzügyi szoftverfejlesztő elnöke a digitális banki szolgáltatások vezető fejlesztő vállalatainak vezetőjeként, valamint a Codecool programozó iskola alapítójaként is befolyásos szereplője a hazai digitális iparnak, idén hatodik a rangsorban. Új belépő a listán, és rögtön a top10-be került két véleményvezér-főszerkesztő: Szigeti Péter (24.hu) hetedik, Tóth-Szenesi Attila (Index.hu) pedig nyolcadik helyezettként. A lista 9. helyén szereplő Mészáros Dávid az ingatlan.com-ot vezeti, amely ma már megkerülhetetlen a hazai ingatlanpiacon. A tizedik helyezett idén Ziegler Gábor, a CEMP-X Online Zrt. tulajdonosa lett.

A 2018-as toplista is jól mutatja, hogy a digitális világ befolyásos szereplői között nagyrészt férfiak foglalnak helyet. A 25-ös listára mindössze két hölgy került fel. D. Tóth Kriszta, a wmn.hu főszerkesztője 13. helyezett, Grósz Judit, az RTL Magyarország digitális- és üzletfejlesztési igazgatója pedig 22. lett a rangsorban.

A „Top 25 – A legmeghatározóbb emberek a hazai digitális piacon” teljes lista és ágazati elemzés a Marketing&Média frissen megjelent számában olvasható. Az összesített lista megtekinthető a Marketing&Média Facebook oldalán.

  • Megosztom