Tökéletes randit szervezünk – interjú Urbán Zsolttal

Tulajdonost váltott az 1080p, amelyet egy bolgár milliárdos vásárolt meg. A tranzakcióról és a célokról Urbán Zsolt, a társaság új ügyvezető-partnere beszélt a Marketing&Media magazinnak.

– Nem akármilyen tulajdonosváltásra került sor az 1080p média- és reklámügynökségnél. Egy bolgár milliárdos fektetett be a cégbe. Hogyan jött mindez?

– Minket is meglepett, kerestük a miértet egy darabig, de aztán inkább örültünk/örülünk neki. Kaptunk egy telefonhívást, majd egy mailt pár hónappal ezelőtt, amit teljesen őszintén az elején nem nagyon vettünk komolyan, de aztán valóság lett belőle. Az öröm azért teljes, mert egy szakmai befektető érkezett, aki egy igen neves vállalatcsoportot képvisel, ahol több cég is tőzsdén jegyzett, mint például a Central European Media Enterprises Ltd. a Nasdaqon. A vállalatcsoport első embere Krassimir Guergov, Bulgária legnagyobb médiabefektetője, akinek érdekeltségei kiterjednek tévécsatornákra, közterületi vállalkozásra (JCD), média- és kreatívügynökségekre, és természetesen nemcsak Bulgáriában, hanem számos országban van jelen, mint például Csehországban, illetve most már Magyarországon is. Rendkívüli szakmaiság jellemzi, nagyon kényes a minőségre és a professzionális szolgáltatásra. A kezdeti bizonytalanságunkat gyorsan elsöpörte az az érzet, amikor látod, hogy egy befektető nemcsak a számokat nézi, hanem sokkal inkább az ambíciót, a lehetőséget. Kérdeztem a múltkor tőle, hogy miért lát bennünk fantáziát, a válasza pedig igen szimpatikus volt. „Nekem a reklám a vakációm. Mindennap úgy érzem, hogy egy elképesztően izgalmas utazásban veszek részt. Benned azt láttam, hogy te szeretsz utazni és csapatod is.”

– Ez úgy hangzik, mint egy tündérmese. De tényleg, milyen céllal jön valaki Bulgáriából Magyarországra?

– A célok kristálytiszták, egy ügynökségcsoportot akar felépíteni, amely képes nemcsak megfelelni a kor elvárásainak, hanem egy újszerű gondolkodást és integrált szolgáltatást mutat. Nyilván elcsépelt ez a szó, de egyelőre nincs rá jobb… 🙂 Nem csinálunk mást, mint egy tökéletes randit szervezünk az általunk kezelt márkáknak és fogyasztóiknak, majd azon dolgozunk, hogy ez a kapcsolat a lehető legtovább tartson.

– Mi lesz a korábbi társalapítókkal, Kádár Tamással és Dévényi Balázzsal? Ők távoznak és te leszel mostantól az ügyvezető igazgató?

– Igen, június közepétől ügyvezető-partner minőségemben vezetem a vállalatot, amely hatalmas felelősség, bizalom és nem feltétlenül csak a befektető oldaláról. Korábbi társaim olyan vállalkozások utódját hagyták rám, mint a Bergmédia vagy a Dynamo Budapest. Kádár Tamás már akkor médiát vásárolt, amikor én még az ügynökségi világban sem voltam, Balázs pedig fantasztikus csapatot és vállalatot épített fel az elmúlt négy évben.

– Miben változik a cég működése?

– Az 1080p egy jól átgondolt és strukturált vállalat kiváló szakemberekkel, így sok dolog nem fog változni, talán egy kicsit más lesz. Minden vezető, így én is, a saját személyiségét is beleteszi, így aki ismer, tudja, ez is kellett ahhoz, hogy a HD Group Magyarország egyik meghatározó ügynöksége lett a BTL területén. A cél nem más, mint a média- és kreatívügynökségi piacon elérni a tényező pozíciót.

– Tervez bővítést az új tulajdonos?

– Az ambiciózus célok eléréséhez nyilván bővíteni kell a csapatot, amelyet az elmúlt hetekben nemcsak elkezdtük, hanem már négy új munkatárssal dolgozunk. Szerintem óriási szerencse, hogy ebben az igen nehéz helyzetben ilyen gyorsan találtunk megfelelő kompetenciával rendelkező kollégákat.

– Közép- és hosszú távon mekkora növekedést hozhat ez az 1080p életébe?

– Nem szeretnék elkiabálni semmit, be fogunk számolni minden eredményről.

– Lesz egy másik változás is az életedben ősszel. Lejár az MRSZ-elnöki mandátumod. Elégedett vagy?

– Elégedett sosem, büszke annál inkább. Fura szó, hogy fantasztikus, de más nem jut eszembe, amikor erre az időszakra gondolok. Egy új szerepben próbáltam ki magam, és úgy vélem, hogy ahogy az ügynökségnél, itt a szövetségben is büszke vagyok arra, akikkel dolgozhatok és dolgozhattam, amilyen projekteket valósítottunk meg és büszke vagyok arra, hogy a szakma alkalmasnak tart/tartott arra, hogy adott esetben ellássam a képviseletét igen komoly helyzetekben.

– Az elnökséged alatt került szorongatott helyzetbe a hazai reklámszakma a politika által. Könnyebb dolga lesz az utánad érkezőnek?

– Voltak erős szituációk, kétségbeejtő történések, de mindig felálltunk és igazodtunk. Könnyebb nem lesz, szokták mondani. Megoldás jó, rossz mindig van, főleg ha az utánam érkező betartja, amit a Top 50 gálán mondtam. Bármit is hoz az élet, a legfontosabb, hogy mindig az iparág védelme és szolgálata legyen az első.

Simon Krisztián

  • Megosztom