Több pénzt kaptak a civil szervezetek

Nyolc százalékkal több szja-t juttattak 2016-ban a civilszervezeteknek az adófizetők tavalyhoz képest. Az erőteljes növekedésben csaknem egyforma szerepet játszik a jövedelmek emelkedése és a felajánlással élő adófizetők táborának bővülése. A legtöbb felajánlást kapó civilek élmezőnyében nincs érdemi változás, az 1% felajánlásakor megfigyelhető egyfajta lojalitás az adófizetők részéről, amit a NAV adatai mellett igazol a Human Dialog és az Emocionális Marketing kutatása is.

 

Három éve foglalta vissza a lista első helyét a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány, 2014 óta ismét ők kapják a legtöbb szja 1% felajánlást, idén a tavalyihoz képest 2 millióval többet szerezve, 175 millió forintot utal a Heim Pálnak a NAV – értékeli a friss adatokat Miha Tamás, a civil kommunikációra specializálódott Human Dialog ügyvezetője.

 

A korábbi évek favoritja, a Gyermekrák Alapítvány ezúttal a 10. helyre szorult vissza, ami a 2015-ös csaknem 80 millió után idén 63,3 millió forintot ért. A 20 millió feletti értékben 1%-ot szerző civilek körében így arányaiban a Gyermekrák lett a legnagyobb vesztes.

 

Ez szokatlanul nagy visszaesés az amúgy stabilan ugyanazon civilszervezetekből álló élbolyban, a toplistán ugyanis egészen a 16. helyig ugyanazok a szervezetek szerepelnek, mint egy éve – hívja fel a figyelmet a civilszakértő. Az idei trend ráadásul a növekedés, a top16 együttesen 7,25%-kal több szja 1% forráshoz jutott 2016-ban, átlépve ezzel a mágikus 1 milliárdos határt. A felajánlások fokozódó koncentrációja ezúttal mégsem érhető tetten, az egész felosztható 1%-os torta ugyanis még ennél is nagyobb mértékben, 7,9%-kal nőtt.


Tags: , ,

  • Megosztom