Több tucat filmet neveztek a versenyre

Harminchat diák nevezte munkáit a Kovács László- és Zsigmond Vilmos-díjra, melynek első díjátadóját január 30-án a Pesti Vigadóban tartják.

A magyar operatőriskola két kiemelkedő alkotójáról elnevezett verseny a Novák Emil által 2004-ben alapított Aranyszem operatőrverseny helyét veszi át és annak hagyományait kívánja folytatni – írja a szervezők közlése alapján az MTI. Zsigmond Vilmos nagyon fontosnak tartotta és 2005 óta támogatta a diák kategória győztesét az Aranyszem operatőr versenyeken.

A díjazott alkotók egy 50 ezer dollár értékű Sparks Kft. – Panavision filmes kameracsomagot, a Magyar Filmlabor egymillió forint értékű laborszolgáltatását, valamint az NMHH által felajánlott bruttó 500 ezer forintos pénzjutalmat nyerhetik el. A díj odaítéléséről a Lajos Tamás operatőr-producerből, Nagy András operatőrből, Káel Csaba rendezőből és Novák Emil operatőrből, a Magyar Filmakadémia elnökéből álló zsűri dönt.

A január 30-i ünnepélyes díjátadón a nyertes diák alkotó kihirdetésén túl életműdíjakat adnak át olyan magyar operatőröknek, akik Kovács Lászlóhoz és Zsigmond Vilmoshoz hasonlóan nemzetközi produkciókban is kiemelkedő operatőri munkájukkal felhívták a világ figyelmét a magyar operatori iskolára.

A szervezők reményei szerint a jövőben a Camerimage nemzetközi operatőr rendezvénnyel egyenértékű lesz a Kovács László és Zsigmond Vilmos operatőr verseny, melynek támogatói a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Nemzeti Filmalap és a Sparks Kft. – hangsúlyozzák a szervezők, arra is emlékeztetve, hogy Somkuti István éppen nyolcvan évvel ezelőtt alapította meg az operatőrök első hivatalos szervezetét, a Magyar Filmoperatőrök Társaságát.

  • Megosztom