Több mint 16 milliónyi adományt gyűjtöttek a hazai rádiók

Húsz kórház vásárolhat okoseszközöket intézményük gyermek fekvőbeteg-ellátásában részesülő kis ápoltjainak 68 hazai rádió példátlan összefogásának köszönhetően. Az összefogáshoz csatlakozott a Telenor csapata is, akik az ünnepi időszakra az új eszközökhöz 2 millió forint értékben mobilinternetet ajánlottak fel annak érdekében, hogy a kisbetegek korlátok nélkül kapcsolatban lehessenek szeretteikkel, barátaikkal.

A Helyi Rádiók Országos Egyesületének összes tagja és még számos más hazai rádió csatlakozott ahhoz a kampányhoz, amelynek keretében okoseszközökre gyűjtöttek a kórházak gyermekosztályai számára. A rádiós összefogás elsöprő erejű volt, egy hét alatt túlszárnyalták a kitűzött célt. Az így összegyűlt több, mint 16 millió forint értékű adományért hálás köszönet illeti az adományozókat és a rádiós kollégákat is.

„Nem tudjuk elégszer megköszönni azt a hatalmas szeretetet, bizalmat és segítőkészséget, amelyet ez alatt az egy hét alatt a hallgatók tanúsítottak. Örülünk, hogy sikerült elérni a kitűzött célt, bízunk benne, hogy az adománynak köszönhetően még több ápolásra szoruló gyermeket sikerül okoseszközökhöz juttatni, ezzel is megkönnyítve számukra a látogatási tilalom alatti kapcsolattartást szeretteikkel, barátaikkal. Azok az eszközök, amelyekre közösen összefogva gyűjtöttünk, hamarosan rengeteg gyermek arcára csalnak mosolyt, ezzel segítve mielőbbi gyógyulásukat” – mondta Ürge Dezső, a Helyi Rádiók Országos Egyesületének elnöke.

  • Megosztom