Tízezreket vesz fel a Tesco

Sajnos egyelőre nem Magyarországon tervez jelentős létszámbővítést az üzletlánc, hanem az Egyesült Királyságban növeli 20 ezerrel dolgozói számát. A cél, hogy növeljék a csúcsidőben dolgozók létszámát, illetve hogy a friss termékek, mint a húsfélék és a pékáruk területén erősítsenek.

Hazai piacán erősít a Tesco annak érdekében, hogy megállítsa piaci részesedésének csökkenését, miután az hétéves mélypontra (29,7%-ra) esett az Egyesült Királyságban. Januárban a társaság a piaci várakozásoktól elmaradó bevételről számolt be és a menedzsment közölte, hogy 2013-ra csak minimális profitnövekedéssel számolnak – olvasható az Index-en.

 

Az erős verseny közepette a Tesco a friss termékek piacára fókuszálva próbálja meg a vásárlókat visszacsalogatni. Ennek érdekében pedig most a tervek szerint 20 ezer fővel növelné alkalmazottai számát. Az Egyesült Királyságban 290 ezer főt foglalkoztat jelenleg a Tesco, vagyis most közel 7%-os létszámbővítést tervez a vállalat.

 

Nem a Tesco az egyetlen, amely munkaerőbővítést tervez az Egyesült Királyságban. A Starbucks például 5000 fővel növelné alkalmazottai számát, míg a McDonald’s 2500 dolgozót venne fel a közeljövőben az Egyesült Királyságban – derül ki az Index beszámolójából.

  • Megosztom