Tengerpartra vágynak a magyarok

A korábbi évek olcsó, egzotikus célországai: Egyiptom, Tunézia és Törökország gyakorlatilag teljesen lekerültek a nyaralást tervező magyarok kívánságlistájáról – derül Netrisk.hu utazási piactere, az Utazasnet.hu mintegy 8000 aktív internethasználó személy körében elvégzett kutatásából. A kedvelt célpontok listáján ezzel egyértelműen tovább erősödött Horvátország és Olaszország pozíciója. A válaszadók 40 százaléka egy hónapon belül foglalja le a nyaralását, nem preferálja az all-inclusive ellátást és 70 százalékuk a tengerpartot mindenképpen belefoglalja az utazásába. A foci EB vagy az olimpia nem befolyásolja az utazás időzítését.

 

Az elmúlt egy év terrorista merényletei Egyiptom és Tunézia mellett immár Törökországot is az elutasított célpontok közé emelték. A válaszadóknak Egyiptom esetében 65, Tunézia esetében 58, míg Törökország esetében 49 százaléka eleve kizárja, hogy idén ezeket az országokat felkeresse. Érdekes fejlemény, hogy hasonló okokból – bár jóval kisebb elutasítással, de – a negyedik helyre Franciaország is felkerül, amely egyben a hatodik legkedveltebb megnevezett célpontja is az utazni vágyóknak.

 

„A kieső célpontok helyére elsősorban a korábban is népszerű Horvátország és Olaszország került, amely két országot már a válaszadók mintegy háromnegyede nevezte meg elsődleges turisztikai célpontnak – magyarázza Gyerő Krisztina, az Utazásnet.hu vezetője. – Mindez kedvezőtlen fejlemény a charter-járatok üzemeltetőinek, hiszen a közelebbi célpontokat inkább autóval próbálják elérni az utazók: a tervezett külföldi autós és repülős utak aránya a válaszok alapján 61-39 százalékra tehető idén nyáron. Az utasok számára azonban az alacsonyabb foglaltsági mutatók miatt mindez a korábbinál is olcsóbb last minute repülős utakat eredményezhet, így végül sokan meggondolhatják majd magukat, és mégis repülőre ülnek majd.”

 

A szállástípusok népszerűségi versenyében az önálló főzési lehetőséget is kínáló apartman és a reggelit vagy félpanziót nyújtó szállodák fej-fej mellett állnak 35, illetve 39 százalékkal. Meglepőnek tűnhet, hogy az all-inclusive kiszolgálás iránt csupán a megkérdezettek 7 százaléka mutat egyértelmű érdeklődést, ám figyelembe kell venni, hogy ez a ellátási mód éppen a most elkerülni kívánt országokban jellemző, míg az idei célországokban vagy nem elérhető, vagy jelentősen drágítja a teljes utat. Nem véletlen tehát, hogy további 19 százaléknyian az ártól teszik függővé ezt az opciót is.

 

A nyári hónapokban egyértelműen az augusztus a nyaralások fő kiszemelt időszaka: ekkor a megkérdezettek 49 százaléka szeretne külföldi vagy belföldi utat. A július sem marad el sokkal a maga 46 százalékával, míg a júniust csupán 15 százaléknyian jelölték meg. A válaszadókat kevéssé befolyásolják az idén nyáron zajló sportesemények: mindössze 4 százaléknyian nyilatkoztak úgy, hogy utazásaikat a foci EB-hez vagy az olimpiához igazítják.

 

Az utazók közül legtöbben (42%) kettesben indulnak útnak partnerükkel, további 36 százalék visz magával gyermeket is, a tágabb családi körben zajló nyaralás ugyanannyira ritka (11%), mint több család vagy pár közös útja.

 

A foglalási szokásokat vizsgálva azt derült ki, hogy az interneten aktív válaszadók 60 százaléka foglalja le utazását legalább egy hónappal annak esedékessége előtt, 2-4 héttel előbb 20 százalék intézkedik, a maradékuk számít az utolsó hetek vagy napok jutányos last minute lehetőségeire.

 

Míg a külföldön nyaralók 70 százaléka a tengerpartot jelöli meg elsődleges úti célként, belföldön a célpontoknak a 45 százalékát teszi ki valamelyik Balaton-parti település, további 20 százalékát bármilyen más vízpart. A hazai útiterveknek ugyanakkor 27 százaléka céloz valamilyen wellness-lehetőséget.

 

  • Megosztom