- Hirdetés -

Tartalékol az Erste Bank

|

- Hirdetés -

Az Erste Bank eredményén látszik a második negyedévben a pandémiás válság hatása. A bank a várható magasabb veszteségekre készülve jelentős tartalékot képzett. Ugyanakkor a Babaváró hitel töretlen népszerűsége miatt nőtt az új lakossági hitelek folyósítása, a vállalati hitelezést pedig az NHP Hajrá segítette.

Nyomot hagyott az Erste Bank féléves számain a koronavírus-járvány. Az idei első hat hónapban a pénzintézet működési bevételei – a nemzetközi könyvviteli szabványok szerint (IFRS) készített kimutatás alapján – a korábbi folyamatos bővüléssel szemben stagnáltak. Ezen belül a nettó kamatbevételek 5 százalékkal, a díj- és jutalékbevételek pedig 3,8 százalékkal emelkedtek, a treasury-kereskedési bevétel azonban 13 százalékkal csökkent. A pénzintézet működési eredménye 7,8 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól főleg a beruházások és az amortizáció növekedése miatt. A költség/bevétel arány az időszak végére 52,9 százalékra nőtt az egy évvel korábbi 48,9 százalékról – mondta el Jelasity Radován, az Erste Bank elnök-vezérigazgatója a pénzintézet első félévi eredményeit bemutató online sajtótájékoztatóján.

Bár az NPL-ráta 2,1 százalékra csökkent a tavaly június végi 2,9 százalékról, a bank arra számít, hogy a moratórium év végi kifutását követően növekedhet a nem teljesítő hitelek aránya. A prudens banki gyakorlatnak megfelelően az Erste is megképezte a járvány várható negatív hatásainak kezeléséhez szükséges tartalékot. A pénzügyi eszközök értékvesztése 22 milliárd forinttal rontotta a teljesítményt. Ennek megfelelően az Erste adózás utáni eredménye 25 milliárd forinttal maradt el a tavalyitól: a bank pozitív nullszaldót jelentő, mindössze 27 millió forintos eredménnyel zárta a félévet.

Az ügyfélhitelek állománya éves szinten 22 százalékkal növekedett, aminek a hátterében részben a moratórium áll, valamint az új hitelek 18 százalékos növekedése az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest, elsősorban a Babaváró hitelek töretlen népszerűsége miatt – tette hozzá Jelasity Radován.

A lakossági területen az első félévben az új kihelyezések értéke összességében 53 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül azonban az első negyedév még 83 százalékos bővülést mutatott éves összevetésben, míg a második negyedévben a növekedés üteme 30 százalékra lassult – ismertette Harmati László, a pénzintézet lakossági területért felelős vezérigazgató-helyettese. A jelzáloghiteleknél az újonnan folyósított hitelek értéke a féléves adatok alapján 7 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, mindez azonban egy kedvező első negyedév és egy pandémia sújtotta második eredménye. Április-júniusban az újonnan folyósított jelzáloghitelek értéke 6 százalékkal csökkent, viszont júniusban 23 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakával összevetve. A friss adatok ugyan kisebb mértékű emelkedést már mutatnak mind az igénylést, mind a folyósítást tekintve, de az új hitelezés még így sem éri el a 2019-ben jellemző szintet.

Az első hat havi elszámolás szerint a fogyasztási típusú kölcsönöknél a kihelyezés több mint a duplájára ugrott, az állomány pedig 92 százalékkal bővült egy év alatt. Az első és a második negyedévi teljesítmény között azonban ebben az esetben is óriási a különbség. Míg január és március között az új fogyasztási hitelek kihelyezése 135 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, a második negyedévben a bővülés sebessége 79 százalékra mérséklődött. A lakossági hitelezést egyértelműen a Babaváró hitel húzza. A Babaváró a fogyasztási hitelek esetében az új kihelyezések több mint felét adta.

A magyarországi Erste-csoport által kezelt lakossági ügyfélvagyon – befektetés és betét – egy év alatt 19 százalékkal, 3314 milliárd forintra nőtt az idei első félév végére, ezen belül a befektetések aránya 58 százalék volt. A növekedéshez jelentős mértékben járult hozzá, hogy a fizetési moratórium bevezetése, valamint a pandémiás helyzetben visszafogott fogyasztás következtében jelentősen, historikusan magas szintre bővültek a betétállományok.

A kisvállalkozók hitelfelvételére nagyobb hatással volt a koronavírus. Az első félévben az új kihelyezések értéke 41 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól, a szerződött hitelállomány azonban a moratórium miatt június végén így is 18 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A számlaforgalmi adatok alapján azonban a kisvállalkozói szektor is jól alkalmazkodott a pandémiás helyzethez. A pénzforgalmi számlájukat az Ersténél vezető kisvállalkozók forgalma a válság időszakának kezdetén tapasztalt mérséklődés után júniusban már több mint 10 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.

A vállalati üzletágban az új kihelyezések volumene idén az első hat hónapban 15 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, a hitelállomány azonban még így is 19 százalékkal bővült egy év alatt és elérte a 779 milliárd forintot. Az Erste az NHP Hajrá programban július végéig 28 milliárd forintot folyósított, amelynek több mint 20 százaléka új hitelszerződés volt. A vállalati hitelállomány továbbra is jó minőségűnek mutatkozik, az NPL ráta kevéssel 1 százalék felett alakult, amiben a törlesztési moratórium hatása is megjelenik. A nagyvállalatok és önkormányzatok hitelállománya egy év alatt 27 százalékkal nőtt és az új hitelek volumene is 63 százalékkal volt magasabb, mint a tavalyi első félévben. A kereskedelmi célú ingatlanoknál a hitelállomány 21 százalékkal bővül, míg a kihelyezés 57 százalékkal maradt el 2019 első hat hónapjától. A kis- és középvállalkozásoknál (kkv) a hitelállomány egy év alatt 11 százalékkal gyarapodott, az új kihelyezés azonban 30 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A kkv-k ugyanakkor 19 százalékkal több új számlát nyitottak, mint az egy évvel korábbi azonos időszakban, míg a számlaforgalom 3 százalékkal nőtt éves összevetésben – tette hozzá Szabados Richárd, a bank vállalati üzletágának vezetője.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Közel félmilliárd forintnyi támogatásról döntött az NFI

Televízió és stream szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). Az összesen 456,49 millió forintnyi támogatásban részesülő alkotások között szerepel Csehov egyik legismertebb darabjának tévéfilm feldolgozása kiváló szereposztással, valamint a magyar...

Érdekes adatok a magyar cégek hatékonyságáról

A hibrid munkavégzésre hosszabb távon is fel kell készülnünk: a magyar szellemi munkát végzők több mint egyharmada legalább egy-két napot otthonról dolgozik – ez is kiderül Magyarország első országos reprezentatív produktivitás-kutatásából. A megkérdezettek negyede...

Hétvégén ingyen sör várja a bicikliseket

Idén sem maradhat el a szezonnyitó kerékpárosbarát hétvége, amit április 20-21-ére hirdetett meg a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ). A program keretében lehetőség nyílik együtt körbetekerni a Földet a most következő hétvégén. Az eseményhez...

Kiderült, mennyit keresnek a középkorúak

Bár az infláció visszahúzódott, a középkorúak jövedelme nem emelkedett jelentősebben, így érdemben nem változott az anyagi helyzetüket jónak vagy gyengének látók aránya. A K&H biztos jövő felmérés idei első negyedéves eredményei szerint a 30-59...

Óriási sportolói csapattal ünnepel a Samsung

Kevesebb mint 100 nap, és elkezdődnek a 2024-es párizsi olimpiai és paralimpia játékok. Ez alkalomból a Samsung, az esemény nemzetközi partnereként bejelenti eddigi legnagyobb létszámú sportolói csapatát. A vállalat idén összesen 57, köztük 44...

Az Unileverrel bővített a Waberer’s

Közel 800 cikkszámot kezel, illetve mesterséges intelligenciával ellátott eszközökkel végzi a komissiózási feladatokat a Waberer’s Csoport leányvállalata, a WSZL az Unilever Magyarország Unishop elnevezésű B2C webshopjában. Az új megbízásnak köszönhetően a Waberer’s eddigi tevékenysége...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Ezért nem érdemes otthon őrizgetni a használt mobilokat

Bár látható javulás, a magyarok több mint fele még mindig otthon tárolja használaton kívüli, régi mobiltelefonját – derült ki a Yettel legutóbbi országos, reprezentatív kutatásából. A milliónyi fiókban heverő mobilkészülékből rengeteg értékes anyag újra...

Ismét díjat nyert a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

A magyar főváros légikikötője ismét elnyerte a Skytrax „Kelet-Európa legjobb repülőtere” címét a World Airport Awards díjátadón. Az idei már zsinórban a tizenegyedik alkalom, amikor a Budapest Airport az utasok visszajelzése alapján kiérdemelte a...

Hétfőn indul az első közösségi talkshow

Készülj fel az inspiráló beszélgetésekre, hétfőn 21 órakor ugyanis érkezik hazánk első közösségi talkshowja, a Ki vele! A WMN és VIASAT3 közös műsorának két moderátora, Csepelyi Adrienn és Krajnyik Cintia nem félnek megragadni az...

Érdekes játékkal készül a Vivicittára a Szentkirályi

Egyedi módon hívja fel a futók és a látogatók figyelmét a folyadékpótlás fontosságára a Szentkirályi ásványvíz. A Telekom Vivicittá Félmaraton hivatalos hidratációs partnere az április 20-21-én zajló futóünnepen egy 50 négyzetméteres, interaktív hidratációs társasjátékkal...

Akcióban a Disney és a National Geographic

A The Walt Disney Company és a National Geographic egy új, több platformra kiterjedő globális kampányt indít a Föld napja alkalmából. Az Otthonunk nevet viselő kezdeményezés olyan programokat mutat be filmkészítők, történetmesélők közreműködésével, melyek...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...