Tanárokat díjazott az Ericsson

Az Ericsson Magyarország idén huszonegyedik alkalommal adta át a cég kutatás-fejlesztési igazgatósága által alapított Ericsson-díjakat. Mint minden évben, idén is összesen nyolc tanár vehette át a díjat és a vele járó – idéntől a díjanként 400.000 forintra emelt – pénzjutalmat négy kategóriában: a matematika vagy a fizika népszerűsítéséért, illetve a tehetségek gondozásáért. Az elismerésben olyan tanárok részesülnek, akik áldozatos, és sokszor az iskolatermi elfoglaltságokon túl mutató munkájukkal, generációkkal szerettették meg a legtöbbünk által nehéznek gondolt természettudományokat. E tevékenységük pedig nagyban hozzájárul a magasan képzett szakemberek kineveléséhez, hiszen a mérnökképzés nem az egyetemek padjaiban kezdődik.

Az Ericsson Magyarország elkötelezte magát a hazai oktatás fejlesztése mellett; ezzel kapcsolatos vállalásának – melyre eddigi magyarországi története során összesen 7 milliárd forintot költött a cég – egyik legfontosabb része ez a díj. A díjra esélyes pedagógusok szakmai munkája és emberi hozzáállása teszi lehetővé, hogy az országban mára már kritikussá vált mérnökhiány belátható időn belül enyüljön.

A tanárokat tanítványaik, iskoláik és egyéb oktatási intézmények terjeszthették fel a díjra, a díjazás pedig az Ericsson közoktatási partnerei, a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat bírálata, és a MATFUND Alapítvány kuratóriumának jóváhagyása alapján történt. A díjat a legelkötelezettebb, alapszintű oktatásban résztvevő matematikát és fizikát oktató pedagógusok vehették át, akik a „kötelező” tanórákon túl is számos különfoglalkozás alkalmával és egyéb iskolán kívüli tevékenységükkel is segítik diákjaik fejlődését és a tehetséggondozást.

Idén is két kategóriában ítélték oda a díjakat. Az ,,Ericsson a matematika és fizika népszerűsítéséért” díj, valamint az ,,Ericsson a matematika és fizika tehetségeinek gondozásáért” díj. Mind a két esetben egyenként 400.000 forinttal járó díjjal jutalmazták a négy matematikát és a négy fizikát általános vagy középiskolában tanító pedagógust. A kitüntetett különleges tanáregyéniségek között van, aki diákjainak tanulmányi utat szervez a CERN-be, saját eszközöket és egyedi kísérleteket dolgoz ki az osztályai számára, rendszeres nyári táborokkal kelti fel a fiatalok érdeklődését a tárgya szépségei iránt, vagy akinek a nevéhez fűződik az ELTE TTK épületében működő Magyar Matematikai Múzeum (azaz a MaMa) megalapítása.

Az Ericsson Magyarország idén is meghirdette az ,,Egy álom megvalósul’” pályázatot, amelynek keretén belül az adott évben Ericsson-díjjal elismert pedagógusok iskolái maximum 1.000.000 forint értékű eszközvásárlásra pályázhatnak.

A díjátadáson hirdették ki a tavalyi meghívásos pályázat eredményét. Az Ericsson által felkért bíráló bizottság döntése értelmében az „Egy álom megvalósul 2018” pályázat győztese a Megyaszói Mészáros Lőrinc Körzeti Általános Iskola, Filep Doina Otília Ericsson-díjas tanárnő iskolája. Az Ericsson Magyarország 1 millió forinttal támogatja a benyújtott projektterv megvalósítását, melynek célja olyan tanórán kívüli ismeretterjesztő és fejlődést elősegítő tevékenységek megvalósítása, melyek digitális, természettudományos és kreatív tartalommal rendelkeznek és hozzájárulnak a gyermekek különböző kompetenciáinak fejlesztéséhez, ezáltal kiterjesztve és színesítve a neveléshez és képzéshez való hozzáférés lehetőségeit. Így megvalósulhat a „FizInfo TanTér”, ahol a diákok felkészülhetnek a jövő eszközeinek a használatára, a jövő- ma nem létező- munkahelyek követelményeire, megalapozhatják a jövőbeli karrierjüket. Heti rendszerességgel kísérletezős órákat lehet majd tartani, meg lehet végre hirdetni a nyári napközis tábort, ahol szintén sok feladat és kísérlet várja majd a tanulókat, sőt még egy innovációs verseny is kiírásra kerülhet, melynek eredményeivel remélhetőleg a Kutatók Éjszakáján is találkozhatunk majd.

  • Megosztom