Tanárokat díjazott a MOL

A MOL Mester-M Díját idén is tíz, kiemelkedő munkát végző tanár és utánpótlásedző kapta meg. A díjazottakat a tanítványaik jelölése alapján a MOL Alapítvány kuratóriuma választotta ki. Az erkölcsi elismerés mellett a díj fejenként egymillió forintos juttatással is jár.

A MOL Mester-M Díj azoknak az áldozatkész tanároknak, edzőknek a munkáját ismeri el, akik ösztönzik a tehetséges gyerekeket a sport, a művészet és a tudomány területén, ezzel egy időben szakmailag, emberileg is tanítványaik példaképei. A pedagógusokat általában saját, korábbi diákjaik és tanítványaik jelölik a díjra, majd a legérdemesebb jelöltek közül a MOL Alapítvány kuratóriuma összesen tíz személyt díjaz. Idén a kuratórium több mint 400 jelölt közül választotta ki azt a négy természettudományos oktatót, három művésztanárt, valamint három edzőt, akik átvehették az elismerést.

„Az elmúlt 12 év alatt tehetségtámogató programjaink több mint 4800 fiatalt segítettek több mint 600 millió forinttal. A tehetséges fiatalok mögött álló, sokszor láthatalan mesterek munkája nélkül azonban nem születhetnének meg azok a hazai és nemzetközi sikerek, amelyekre oly büszkék vagyunk” – mondta beszédében Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója a budapesti Gerbeaud Rendezvényházban tartott március 22-i ünnepélyes díjátadón.

A Mester-M Díj 2018-as nyertesei természettudományos területen Giliczéné László Kókai Mária, informatika- és fizikatanár (Csongrád), Gőz József, biológia-kémia szakos tanár (Debrecen), Dr. Pintér Ferenc, matematikatanár (Nagykanizsa) és Dr. Szalainé Tóth Tünde, biológia-kémia szakos tanár (Veszprém). Művészet kategóriában Polónyi István hegedűtanár (Budapest), Sármai József zongoratanár (Budapest) és Szabóné Biró Klára furulyatanár (Miskolc) részesült elismerésben. Sport területén díjat kapott ifj. Tomhauser István testnevelő tanár, atlétika szakedző (Budapest), Ughy Imre kajak szakedző (Tiszaújváros) és Nagy Péter testnevelő tanár, röplabda szakedző (Kecskemét).

A 2007-ben alapított MOL Mester-M Díj az elmúlt több mint tíz évben az egyik legrangosabb szakmai elismeréssé nőtte ki magát. Az idei díjazottakkal együtt 105 utánpótlásedző és tehetséggondozó tanár részesült az elismerésben. A MOL mint Magyarország legnagyobb vállalata évente mintegy 1,7 milliárd forintot adományoz a különböző társadalmi kezdeményezések számára.

A 2018. évi MOL Mester-M Díj kitüntetettjei:

Giliczéné László Kókai Mária, informatika- és fizikatanár, Csongrád

Gőz József, biológia-kémia szakos tanár, Debrecen

Dr. Pintér Ferenc, matematikatanár, Nagykanizsa

Dr. Szalainé Tóth Tünde, biológia-kémia szakos tanár, Veszprém

Polónyi István hegedűtanár, Budapest

Sármai József zongoratanár, Budapest

Szabóné Biró Klára furulyatanár, Miskolc

ifj. Tomhauser István testnevelő tanár, atlétika szakedző, Budapest

Nagy Péter testnevelő tanár, röplabda szakedző, Kecskemét

  • Megosztom