Szülői kifogások

Online felmérést készített a gyerekek számára potenciálisan ártalmas televíziós tartalmakkal összefüggésben a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság 2014. december és 2015. február között. A kérdőívet több mint ezren töltötték ki, jellemzően városban élő, felsőfokú végzettségű, 40 év alattiak válaszoltak. Jóllehet, a felmérés nem tekinthető reprezentatívnak, több szempontból mégis releváns, a későbbiekben jól hasznosítható eredményekkel szolgált.

 

Az elmúlt évek tapasztalatai arra utalnak, hogy a képernyőn megjelenő brutalitásra a nézők érzékenyen reagálnak. A kutatás eredményei is ezt a nézetet erősítették: a legkárosabb tartalomtípusnak az erőszak bizonyult (70 százalék), a második „helyre” a félelemkeltő jelenetek kerültek. A káromkodások és a szexualitás szintén hangsúlyos elemnek minősült, miközben a családi konfliktusokkal, reklámokkal vagy a diszkriminációval szemben a többség megengedőbb volt.

 

Néhány káros tartalomtípus leginkább a kamaszoknál kerül előtérbe, míg mások egyre kevésbé fontosak az életkor növekedésével, ilyenek például a félelemkeltő képsorok. Általánosan elfogadott tény, hogy minden probléma nélkül leülnénk 16 éves gyerekünkkel egy izgalmas sci-fi elé, az óvodáskorúakban azonban félelmet kelthetnek a hirtelen fellépő ijesztő események, rémisztő szellemek vagy meselények. A felmérés ezért arra is kitért, hogy a válaszadók mely tartalmaktól óvnák leginkább a gyerekeket (lásd ábránkat). A megkérdezettek négy korcsoportból választhattak, amelyek lefedték a Magyarországon érvényben lévő korhatári kategóriákat (0–5, 6–11, 12–15 és 16–18 év). Az erőszak minden korcsoportnál kitüntetett szerepet kapott, még az idősebb gyerekek körében is, miközben a félelemkeltő képsorokkal kapcsolatos negatív vélekedések 12 éves kortól jelentősen csökkentek. A legtöbb „panasz” a valóságshow-kra érkezett, de többen jelezték elégedetlenségüket az RTL Klubon látható Éjjel-nappal Budapest című dokureality műsorral kapcsolatban is, míg a harmadik helyre a híradók kerültek.

 

Az online kérdőív céljai között szerepelt, hogy felmérje, a válaszadók mennyire ismerik a Magyarországon érvényben lévő korhatári besorolásokat, illetve miként „szabályoznák” a kiskorúakat érintő káros tartalmi elemeket. Ennek modellezéseként három rövid (egyenként egy-másfél perc hosszúságú) videót sorolhattak be az általuk megfelelőnek ítélt korhatári kategóriába, amelyek különböző műfajú és tartalmú filmrészletekből álltak. Az eredmények egyes műsortípusok bizonytalan megítélését tükrözték. A szexualitást és a droghasználatot bemutató jelenetekre a felnőttek érzékenyebben reagáltak, szigorúbb korhatár-besorolások születtek. A kitöltők 76 százaléka egyetértett a tévében alkalmazott korhatári besorolásokkal, elismerően nyilatkoztak annak megelőző szerepéről, miközben azt is felismerték, hogy önmagában ez a módszer nem elegendő a védelem megteremtéséhez, elsősorban a szülők feladata megóvni gyerekeiket a káros tartalmaktól.

 

A magyar nyelvű, de külföldi joghatóság alá tartozó televíziós csatornák a hazaitól eltérő korhatár-besorolásokat alkalmaznak. A megkérdezettek 80 százaléka nem veszi figyelembe ezeket a jelzéseket, vagy kifejezetten zavarónak találja őket, így a nemzetközi klasszifikációs szabályok érdemben nem segítik a nézőket.

 

A kutatás második felében a szülők kerültek előtérbe. A megkérdezettek gyerekei átlagosan 1-2 órát töltenek a képernyő előtt, amit a többség megfelelőnek értékelt (52 százalék). A „tévéfogyasztásra” vonatkozó adatok nagy hasonlóságot mutatnak egy korábbi, 2014-es adatfelvétellel, ahol a szülők szintén elfogadhatónak tartották gyerekeik tévénézésre fordított idejét, és csupán minden ötödik megkérdezett nyilatkozott úgy, hogy csökkenteni kellene az órák számát. Ennek a negyedéves online felmérésnek az eredményei más értékeket tartalmaznak, mint a Nielsen Közönségmérés Kft. 2015 februárjában közzétett adatai. Az országos átlag szerint a 4–17 évesek több mint három órát tévéznek naponta. Ez jóval magasabb érték a jelen felmérés eredményeinél, ahol ugyanezen korcsoport alig két órát töltött a készülék előtt.

 

A legtöbb szülő nemcsak a televíziózás káros hatásaival van tisztában, hanem azzal is, hogyan válasszon műsort gyereke számára, és ez tudatos médiafogyasztási szokásokról árulkodik. Míg a 2013-as adatok szerint a szülők 40 százaléka megengedte, hogy a kiskorúak saját választásaik szerint döntsenek egy-egy műsor megtekintéséről, addig 2015-ben ez az arány 13 százalékra csökkent. A válaszok az M2, valamint a Minimax gyerekcsatornával kapcsolatos bizalomról számoltak be.

 

Általánosságban elmondható, hogy ha a szülők észlelik, hogy gyerekeik ártalmas műsort néznek, többnyire távkapcsolót ragadnak, és a csatornaváltás mellett döntenek. Minden harmadik kitöltő meg is beszéli a képernyőn látottakat a kiskorúakkal, és csak a válaszadók töredéke alkalmazza azt a radikális lépést, hogy kikapcsolja a készüléket.

 

A kutatás tapasztalatai azt mutatják, hogy a kitöltők többsége kritikusan viszonyul a tévében látott műsorokhoz. A médiatudatos nevelés abban is megnyilvánul, hogy a gyerekek az országos átlagnál kevesebb időt töltenek a tévékészülékek előtt. A távolságtartás a gyerekesek esetén felelősségtudattal párosul. A válaszok arra utalnak, hogy a szülők nagy figyelmet fordítanak a káros tartalmak kivédésére, legyen szó bármilyen korcsoportról.

 

László Kinga, Puhl Gábor

  • Megosztom