Szingli nők, figyelem!

Alakul az RTL Klub új show-műsora, a Házasodna a gazda című reality mezőnye. Megvan a nyolc vidéki férfi, akik közül választhatnak a városi lányok.

 

Megtalálta az RTL Klub új, őszi párkereső műsorának férfi főszereplőit, nyolcan vannak, és többféle területről érkeztek: van, aki állattenyésztéssel, más földmunkával, esetleg borászattal foglalkozik. Különböző korúak, vannak köztük elváltak is.

Rubin Kristóf kreatív főszerkesztő szerint dokumentarista, eseményeket lekövető műsorról van szó, ahol az első találkozás, a férfiak és a nők kiválasztása után a stáb nem is szól bele az események folyásába. „A tévéstáb is ott lakik a gazdánál, azt veszi, hogyan boldogulnak egymással. Benkő, Alekosz, és Delhusa Gjon párkeresője kimondva is szórakoztató, kissé abszurd műsornak volt szánva, de ez nem olyan, mint az említettek: itt egyszerűbb a struktúra, valóságos helyzetet mutatunk, annak minden előnyével, hátrányával, kínos helyzetekkel, akár feszengő párosokkal. Ez egy letisztult műsor, valóságos helyszínen, valóságos emberekkel, nem véletlen, hogy a franciáknál már a hetedik évad következik” – mondta.

A főszerkesztő szerint a gazdák, akikkel forgatnak majd, a módos középgazdálkodói réteghez tartoznak, megfordultak külföldön, páran Távol-Keleten is, esetenként snowboardozni járnak, felvilágosult emberek, nem pedig egyszerű parasztok, ahogy a nagyvárosi fiatalok képzelnék. „Ez nem az ausztrál vagy amerikai műsor remake-je: minden országban másképp csinálták meg. Az európai verziókban életkorban is inkább harmincasok, negyvenesek, tehát nem tiniket, plázacicákat akarunk belevinni. Egy átlagos párkereső show akkor ér véget, amikor a főszereplő kiválasztja azt, aki a legjobban küzdött érte, aki megnyerte magának. Itt ez a pillanat már a műsor kétharmadánál bekövetkezik, az utolsó részt pedig két hónappal az események után vesszük fel: visszamegyünk, és megnézzük, mire mentek egymással, működik-e a kapcsolat” – tette hozzá Rubin, aki szerint a kiválasztott nyolc férfi mind érdekes, izgalmas személyiség lesz.

A további menetrend szerint 3-4 perces kisfilmeket láthat a tévéző a június 29-i adásban, amely után az RTL Klub szingli nők jelentkezésére számít. Minden gazdának meg lesz adva az e-mailje, a telefonszáma, és ősszel azok kerülnek képernyőre, akik a legtöbb nő érdeklődését kiváltották. Párhuzamosan futó sztorikat, szerelmi történeteket ígérnek a nézőknek, de az RTL még nem árulja el, hány szál lesz, csak a biztos, hogy nem egy vagy kettő – írta az origo.hu.

 

  • Megosztom