Szervezkednek a hazai hadiipari cégek

Hálózatot építenek a magyar hadiipari cégek a védelmi ipari beszerzések elnyeréséhez, és hogy együtt pályázzanak az ágazat nagyobb állami megrendeléseire.

 

Ennek érdekében a közelmúltban létrehozták a Magyar Védelemgazdasági Klasztert a Honvédelmi Minisztérium (HM) négy hadiipari vállalatának részvételével – írja internetes oldalán a Gazdasági Rádió a Magyar Nemzetre hivatkozva.

 

A napilap értesülése szerint a Rába Járműipari Nyrt. is tagja lehet a klaszternek. A szervezetet egyebek mellett azért hozták létre, hogy összefogják azokat a társaságokat, amelyek érdekeltek lehetnek a nagyobb állami és nemzetközi beszerzésekben, és lehetőség szerint hazai termelővállalatok közreműködésével biztosítsák a honvédség ellátását, eszközeinek korszerűsítését – derül ki a Gazdasági Rádió beszámolójából.

 

  • Megosztom