Százmillióból digitalizálhatnak az artmozik

Idén is százmillió millió forint állami forrást biztosít a települési önkormányzati tulajdonú, fenntartású, vagy települési önkormányzati támogatóval rendelkező artmozik digitális fejlesztésére a költségvetés.

 

Az egyösszegű, vissza nem térítendő támogatás felső határa pályázatonként 20 millió forint. A fejlesztési célok idén tovább bővültek, a projektor beszerzésén kívül más eszközökre is lehet támogatást igényelni. A pályázatok elektronikus rögzítésének határideje 2015. december 3-a – írja az MTI.

 

A támogatás feltétele, hogy a fejleszteni kívánt mozi megfeleljen az artmozikra vonatkozó jogszabályi feltételeknek, és a pályázó legalább 25 százalék önrészt vállaljon. A nyerteseknek vállalniuk kell, hogy a mozitermet a fejlesztést követően legalább két éven keresztül artmoziteremként működtetik.

 

Az artmozik digitalizációjára azért van szükség, mert 2013. január 1-jétől a filmforgalmazók a hagyományos filmtekercsek helyett immár csak digitális hordozókon terjesztik a filmeket, ezért elengedhetetlen a hálózat további fejlesztése. Ezt az Emberi Erőforrások Minisztériuma – az előző négy évhez hasonlóan – 100 millió forintos keretösszegű pályázat útján elnyerhető támogatással segíti – olvasható az MTI beszámolójában.

  • Megosztom