- Hirdetés -

Sportos hétvégére készülhetünk

|

- Hirdetés -

101 sportág, 20 000 látogató és közel 30 olimpiai, világ- és Európa-bajnok – beszédes számok az idei, immár XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztó háza tájáról. A május 25–26-ig tartó ingyenes, mindenki számára nyitott rendezvény célja az egészséges életmód, a mozgás és az olyan, kevésbé ismert sportágak népszerűsítése, amelyekben világszerte kiemelkedő eredményeket érnek el a magyarok. Az eseményen a sportágak bajnokaival személyesen is találkozhatnak, sőt: együtt sportolhatnak az érdeklődők.

„Magyarország egy négyzetméterre jutó élsportolóinak száma igen magas, mégis: európai viszonylatban sajnos az elhízott, mozgásszegény életmódot folytató emberek számát tekintve is az élen járunk. A Nagy Sportágválasztó egyik küldetése az ő megmozgatásuk és egészségesebb életmód felé terelésük” – mondta el a rendezvény sajtótájékoztatóján Dr. Kiss Gergely, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a Nagy Sportágválasztó szóvivője.

Az esemény további célkitűzései között szerepel, hogy megkönnyítse a választást azok számára, akikben már megfogalmazódott a mozgás igénye. Így a jól ismert sportágak mellett sok-sok ritkán látott mozgásforma kipróbálására is lehetőség nyílik: a teljesség igénye nélkül ilyenek például a vitorlázás, a hőlégballonozás, a capoeira, a krikett, az ippon, a szablyavívás vagy a floorball. A profi bemutatók és nyílt edzések során szakképzett edzők segítségével kaphatunk ízelítőt a különleges sportok hangulatából.

Hab a tortán, hogy a rendezvényen igazi példaképek motiválják az érdeklődőket, akik az olimpikonok mellett világ- és Európa-bajnokokkal találkozhatnak és sportolhatnak együtt. Ez a gyerekek számára különösen meghatározó élmény lehet: a szervezők reményei szerint így könnyebben rendszeres mozgásra bírhatók a kicsik is. A péntek ezért az ő kedvükért az iskolák számára fenntartott nap – szombaton azonban már szó szerint a családoknál lesz a labda.

Kik lesznek ott a XXII. Budapesti Nagy Sportágválasztón?

Dr. Baji Balázs – gátfutó, világbajnoki bronzérmes és Európa-bajnoki ezüstérmes;

Boczkó Gábor – párbajtőrvívó, olimpiai ezüst-és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok;

Csabai Edvin – kenus, maratonkenu-világbajnok;

Cseh László – úszó, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok;

Decker Attila – világbajnok vízilabdázó;

Dombi Rudolf –kajakozó, olimpiai és Európa-bajnok;

Erdei Zsolt – világbajnok magyar félnehézsúlyú profi ökölvívó

Gangl Edina – vízilabdázó, kapus, Európa-bajnok;

Gercsák Szabina – cselgáncsozó,ifjúsági olimpiai-, több korosztályban Európa- és világbajnok;

Gergely Gábor – asztaliteniszező, világbajnok;

Hadfi Dániel – cselgáncsozó, Európa-bajnok;

Imre Géza – párbajtőrvívó, olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok;

Dr. Kiss Gergely – vízilabdázó, háromszoros olimpiai bajnok;

Késely Ajna – úszó, junior világ- és Európa-bajnok;

Kozmann György – kenus, olimpiai bronzérmes, világ- és Európa-bajnok;

Kövér Márton – kenus, maratonkenu-világbajnok;

Milák Kristóf – úszó, világbajnoki ezüstérmes;

Mohamed Aida – tőrvívó, világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok;

Novák Ferenc – kenus, olimpiai bajnok;

Rabb Csenge – műkorcsolyázó;

Sebestyén Júlia – műkorcsolyázó, Európa-bajnok;

Storcz Botond – kajakozó, háromszoros olimpiai bajnok;

Szabó Gabriella – kajakozó, háromszoros olimpiai bajnok;

Szuper Levente – jégkorongozó, kapus, az első magyar az NHL-ben;

Tokaji-Kulcsár Zsófia – műkorcsolyaedző;

Tóth Ivett – műkorcsolyázó, olimpikon

Érdemes minél több helyszínt végigbarangolni, bekukkantva a sportágak kulisszái mögé, mert az életre szóló élmények mellett pontokat is gyűjtögethetünk, amelyek sportos nyereményekre válthatók. A Sportágválasztó szponzorsátrai pedig további, válogatott izgalmakat tartogatnak az ajándékoktól a mászófalon és az élő csocsón át a targoncázásig.

A rendezvény fő támogatói az EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA, a COCA-COLA TESTÉBRESZTŐ, a MERKAPT ZRT., a DECATHLON, az NN BIZTOSÍTÓ ZRT. és az NHKV ZRT.

XXII. BUDAPESTI NAGY SPORTÁGVÁLASZTÓ

2018. május 25–26. (péntek-szombat), 9:00-17:00

Merkapt Sportközpont, Budapest, X. kerület, Maglódi út 12/a

Belépés: ingyenes

A rendezvény hivatalos megnyitója: 2018. május 25., péntek, 10:00 óra

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Újra a hazai utakat járják a Google autói

A Google Utcakép autói idén tavasszal újra visszatérnek a magyar utakra. A következő hónapokban az ország számos pontját érintik majd, hogy frissítsék a városok, utak és autópályák nézetét a Google Térképen. A Google Utcaképnek köszönhetően...

Cannes – animációs filmstúdió kap tiszteletbeli Arany Pálma-díjat

Tiszteletbeli Arany Pálma-díjat kap az Oscar-díjas japán animációs filmrendező, forgatókönyvíró Hajao Mijazaki által alapított Ghibli amimációs filmstúdió a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon májusban. A japán rendező az 1979-ben bemutatott Cagliostro vára című egészestés animációs filmmel...

Digitalizáció: nincs érdemi változás a kkv-szektorban

A Digiméter idén már negyedik alkalommal mérte fel a hazai kis- és középvállalkozások (kkv-k) digitalizációjának szintjét. A főindex értéke százas skálán mérve 40 lett – ugyanez az érték 2020-ban és 2021-ben is 40 volt,...

5G-s újdonságok Barcelonából és videós trendek a BrandManiában

Elrajtol ma az RTL-en a BrandMania 24. évada, a 314. adásban az 5G-s fejlesztések kerülnek terítékre. A stáb Barcelonában, az MWC-n járt utána, hogy hol tartunk most és mit hoz a jövő a mobilhálózatok...

Közel félmilliárd forintnyi támogatást osztanak ki

A testület döntései nyomán az MTVA az idei év első negyedévében 4, a Médiatanács által meghirdetett pályázati eljárásban 82 támogatási szerződést kötött, melyeknek köszönhetően összesen 473 694 208 forintot oszt szét a nyertes pályázók...

Különleges bankkártyák a párizsi olimpia alkalmából

Mostantól a párizsi olimpiai játékok szellemiségét megidéző, egyedi Visa bankkártyákat igényelhetnek az MBH Bank ügyfelei, és nagyszabású, a két vállalat által támogatott kvízjáték kezdődik, amelynek győztesei párizsi utazást és olimpiai belépőt nyerhetnek. A kezdeményezés...
- Hirdetés -

Legolvasottabb

Bajban a nyugdíjasok – hiába a jó számok, mégis öregszik a magyar

Habár európai összevetésben a magyar születési ráta különösen 2011-től 2022-ig felettébb kedvezően alakult, mégis fenyeget a társadalom elöregedésének veszélye. Ennek egyik oka a Bankmonitor szakértői szerint az, hogy a szülőképes korú nők száma (a...

A Telekom továbbra is a fenntarthatóságra fókuszál

Klímavédelmi, digitalizációs és sokszínűségi célok mentén meghatározott fenntarthatósági stratégiájának (2021-2030) harmadik évéről számolt be a Magyar Telekom Fenntarthatósági Jelentésében, amelyet az Éves Jelentéssel egy napon, április 16-án publikált. Bár a Magyar Telekom fenntarthatósági törekvéseinek...

Együttműködik az NVIDIA és a Schneider Electric

Együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és az NVIDIA, a két cég összefogásának köszönhetően megnyílik az út a mesterséges intelligencia (MI) alkalmazásokat még jobban támogató, ugyanakkor energiahatékonyan működő adatközpontok kialakítása előtt. A megállapodás részeként...

Jelentős változások a HVG-nél

Távozik a hvg.hu felelős szerkesztője, Nagy Iván Zsolt, illetve Windisch Judit és Rovó Attila rovatvezetők is elhagyják a portált, a szerkesztőségtől elköszönők között van Dezső András is. A HVG vezetősége a napokban döntött a...

Kiáll a nők mellett a Maltesers

Az ínycsiklandó csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is megújítja elkötelezettségét a nők támogatására. Büszkén áll azon törekvések előterében, melyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. Évek óta kiáll a nők hangjának nemzetközi...

Don't Miss

Elképesztő támogatást nyújthat a család – interjú Holló Mártával

Kihívásokat hozhat egy karrierútban a gyerekvállalás, a női szerepek mindennapos megoldása, ebben elképesztő támogatást nyújthat a család, ahogy nálam is történt – mondta el a Marketing&Media magazinnak Holló Márta. A Magyar Telekom vállalati kommunikációs...

Lakatos Zsófia: Soha nem bántam meg, hogy édesanyákat alkalmaztam

Hosszú távon nem lehet sikeres az a cég, amely elveszíti a női energiát és attitűdöt - véli Lakatos Zsófia. Az Emerald PR tulajdonos-ügyvezetője a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt arról, hogy mekkora kihívást jelent...

Liptay Gabriella: Nem érdemes „csak” karrierben gondolkozni

Talán nem is érdemes „csak” karrierben gondolkozni, sokkal inkább a kiegyensúlyozott, értelmes célok által meghatározott felelős élet vagy életvezetés lehet a megoldás – véli Liptay Gabriella. A KPMG in Hungary marketing- és kommunikációs igazgatója...

Elképesztő energiákat kell mozgósítanom – interjú Hámori Barbarával

Hiszek abban, hogy férfiak és nők együtt és közösen tudják a legtöbbet kihozni egy adott projektből, ahogy nekünk is szükségünk van az ő férfi energiáikra, másképp gondolkodásukra, úgy nélkülünk nők nélkül egyenesen megállna az...

Csobot Adél: Boldogan forgatnék egy jó napi sorozatban

Amit leginkább a szemem előtt tartok, hogy mindig önazonos legyek – vallja az influenszerkedés kapcsán Csobot Adél. Az mmonline.hu-nak adott interjúban a tavalyi évből a Sztárbox műsorvezetését és egy autentikus tangó-estben való közreműködését emelte...