Sokat hozott a CEMP-portfólió

Felemás évet zártak tavaly a nagy hazai online híroldalak, míg az Origo vesztesége tovább nőtt, az Index profitja alaposan megugrott. A Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó CEMP cégeinek többsége jó eredményeket ért el, az üzletember élt is a lehetőséggel és jelentős osztalékokat vett ki belőlük. Az idei év nagy kérdése, hogy valóban lesz-e tulajdonosváltás az Index-nél.

 

Az online médiapiac szereplői közül a legmagasabb árbevételt tavaly is az Origo Zrt. érte el. Az akkor még a Magyar Telekom tulajdonában lévő cég majdnem pontosan ugyanakkora bevételt – ötmilliárd forintot – produkált, mint egy évvel korábban. A 2014-es 326 millió forintos veszteségük viszont tovább nőtt, 362 millióra – derül ki a Marketing&Media magazin összeállításából. Az idén februárban a New Wave Media Kft. által felvásárolt cégnél 2015-ben 3,1 milliárdról 2,7 milliárd forintra csökkentek a reklámbevételek. Azonban ezzel párhuzamosan 684 millióról 818 millió forintra emelkedtek a LifeNetwork és az OzoneNetwork csatornából származó műsordíjaik. Tavaly még jelentős – 702 millió forint – bevételük származott az azóta megszűnt ClickShop webáruházból is.

 

Tavaly százmillió forinttal növelte a bevételét az Index.hu Zrt., s ezzel elérték a 2,16 milliárd forintos szintet. Amíg 2014-ben csak egy jelképes, 13 millió forintos eredményt tudtak felmutatni, addig 2015-ben 275 millióra ugrott a profitjuk.

 

A Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó Közép-európai Média és Kiadó (CEMP) Zrt. cégeinek többsége jó üzleti eredményt ért el tavaly. Ami a korábbi évekhez képest újdonság, hogy az idén amelyik cégből csak lehetett, jelentős osztalékot vettek ki. Az Index.hu-ból 150 millió forintot, a Portfólió.hu-t működtető Net Media Zrt.-ből 250 milliót, a Femina Média Kft.-ből 63 milliót, a Dívány.hu Kft.-ből 40 milliót, az Inda-Labs Zrt.-ből 30 milliót, a www.Napi.hu Online Kft.-ből pedig 25 milliót. Azaz a CEMP összességében 558 millió forintot vett ki osztalékként a médiaportfóliójából. Az Index esetében az egyik legnagyobb kérdés most az, valóban lesz-e tulajdonosváltás, és ha igen, kinek a kezébe kerül a szájt.

  • Megosztom