- Hirdetés -

Sikeres volt a Telekom Kihívása

|

- Hirdetés -

Több mint 150 diák 16 ezer sor programkódot írt a Telekom Kihívására – A programozói játék már nyilvánosan is elérhető a Legyél Te is Informatikus honlapján.

 

A Kihívás nevű online kalandjátékon keresztül kódolási versenyre hívta a Telekom Csoport Legyél Te is Informatikus programja az IT iránt érdeklődő középiskolásokat és tanáraikat. A nagy érdeklődésre való tekintettel nemcsak a résztvevői keretet, hanem a díjazottak számát is megemelték a szervezők, így június 16-án a Csodák Palotája Playbar-ban megrendezett eredményhirdetésen az első három helyezettnek járó jutalmakat és egy különdíjat is átadott a zsűri. Ezzel egy időben a játék publikussá vált, így már bárki kipróbálhatja rendelkezik-e programozói affinitással.

 

A kreatív készség, kíváncsiság mindenkiben megvan, erre építve jött létre a Legyél Te is Informatikus! program gyerekek csoportos bevonását előtérbe helyező eleme. A Kihívásban résztvevő 9-12. osztályos középiskolások maximum ötfős csapatokban, tanári mentorálással, játékos formában, kódolási ismereteik felhasználásával mérhették össze tudásukat más iskolák diákjaival. Olyan feladatokat kellett megoldaniuk, amelyek megkövetelik az algoritmikus gondolkodást, de könnyen elsajátítható programozói ismeretekre is szükség volt, miközben a feladatok valódi együttműködésre ösztönözték a résztvevőket. A játék négy pályából állt, az ötödik utolsó pályára a csapatoknak egy saját fejlesztést is kellett készíteniük, és ennek megoldására ki kellett hívniuk a versenyben szereplő többi iskola egyikét. Az így írt programokat zsűri értékelte. A verseny ideje alatt 4255 konzolparancsot írtak be a diákok, és 16 400 sornyi programkód született meg.

 

A zsűri tagjaként Christopher Mattheisen, a Telekom vezérigazgatója az eredményhirdetésen elmondta: „A Legyél Te is Informatikus! program indulása óta már több mint 21 ezer gyerekhez jutottak el a vállalat önkéntesei, de ezzel a játékkal igazi bevonódást nyújtó, élményalapú elemmel bővült a kezdeményezés. A játék bebizonyította, hogy van nyitottság a digitális készségek fejlesztésére a diákok körében, ami azért is fontos, mert a közeljövő 5G hálózati technológiájára épülő világában a digitálisan írástudó emberek lehetnek sikeresek.”

 

A verseny első helyezettje a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium csapata lett. Az ő jutalmuk a tárnyereményeken kívül az, hogy az általuk írt utolsó feladatot a fejlesztők beépítik a ma nyilvánossá tett játék befejező pályájaként. Második helyezést ért el a békéscsabai Szakképzési Centrum Széchenyi István Két tanítási nyelvű Középiskola csapata, harmadik helyen a budapesti Neumann János Számítástechnikai Szakgimnázium diákjai végeztek.

 

A T-Systems Magyarország különdíját Kaszás Zoltán, a cég vezérigazgatója adta át a nagykanizsai Batthyányi Lajos Gimnázium csapatának . Az ő nyereményük, hogy részt vehetnek az idén nyáron először megrendezésre kerülő kreatív szellemi alkotótáborban, a T-Systems Ötletcampuson.

 

A Kihívás már mindenki számára elérhető a Legyél Te is Informatikus! honlapján.

- Hirdetés -

A KATEGÓRIA TOVÁBBI CIKKEI

Új rekordot állított fel a Yettel

2024. március 26-án több százan doboltak egyszerre Magyarország különböző pontjain, hogy hazai ütősrekordot állítsanak fel. A kísérlet apropóját az adta, hogy 30 éve indította el a Yettel – akkor még Pannon GSM néven –...

Ezek lesznek idén a legmeghatározóbb divattrendek

A Z generáció nem várja meg, hogy a divatipar megszabja mi a menő, hanem megalkotja saját trendjeit. Manapság ezek a trendek a nagy divatmárkákra is hatással vannak, amelyek a Z generáció ízlésvilágához igazítják kollekcióikat....

Új évaddal tér vissza az Adom a napom

Április 15-én hétfőn 20 órakor 3. évadával tér vissza a VIASAT3-ra Magyarország egyik kedvenc élő talkshowja, az Adom a napom. „Mutasd meg a napod, megmondom, ki vagy!” – tartja a műsor kapcsán Geszti Péter,...

Televíziós Újságírók Díja: megvannak az idei nyertesek

Győzteseket hirdettek a Televíziós Újságírók Díja gálaeseményen március 27-én este. A legjobb női műsorvezető Lékai-Kiss Ramóna lett, Till Attila kapta a legjobb férfi műsorvezetőnek járó elismerést, Miklósa Erikát a zsűritag kategóriában díjazták, Sztarenki Dóra...
Szabó Balázs RTL

Az RTL már javában készül a Bajnokok Ligájára

Amikor egyszerre hét meccs lesz egy időpontban, akkor mind a hetet láthatják magyar kommentárral a nézők – mondja a Bajnokok Ligája közvetítések kapcsán Szabó Balázs, az RTL Magyarország tartalmak menedzseléséért felelős vezérigazgató-helyettese. A szakember...

Új vezetőt nevezett ki a Decathlon

A sportszerforgalmazó márka új marketing és brand igazgatója számára nem ismeretlen a terep, bár Herczeg Lilla január 1-jétől tölti be új pozícióját, a Decathlon csapatát viszont már 2012 óta erősíti. A szakember az elmúlt...

Így ünnepli a nők sikereit a Glamour

A GLAMOUR Women of the Year gálát idén immár 15. alkalommal rendezte meg a Ringier Hungary. A díjátadó gála célja a kezdetektől az, hogy a hazai társadalomban nagyobb teret adjon a nők által elért...

Kiberbűnözés – veszélyben az idősek

Az 50–79 éves magyarországi internetezők 97 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet. Bár átlagosan mintegy két órát töltenek naponta az interneten, kevesen tartoznak a digitálisan felkészültek közé, ezért jobbára bizalmatlanok és kevésbé tudatosak –...

Elkészült a legbefolyásosabb magyar nők listája

Tizedik alkalommal tette közzé a Forbes a legbefolyásosabb magyar nők listáját. Az üzleti magazin idén is négy kategóriában rangsorolt: közélet, üzlet, média és kultúra, utóbbinak az élén debütált Karikó Katalin Nobel-díjas kutató. Új belépőként...

Nélkülözhetetlen mobilappok húsvétra

Közeleg a húsvét, a szórakozást pedig új szintre lehet emelni pár jópofa, játékos alkalmazásról, legyen szó a gyerkőcök foglalkoztatásáról vagy családi kikapcsolódásról. A HONOR pár olyan androidos alkalmazást szedett össze, amik remekül jönnek majd...
- Hirdetés -