Rónai Balázs a CEMP igazgatóságában

Távozott a Spéder Zoltán tulajdonában lévő CEMP (Közép-Európai Médiaszolgáltató Zrt.) igazgatóságából Balogh Gabriella, akinek helyére Rónai Balázs érkezett – írja a 24.hu cégbírósági forrásra hivatkozva. Rónai Balázs korábban a Mediaworks vezérigazgatójaként dolgozott, egészen a Népszabadság tavaly októberi bezárásáig.

 

Az Index.hu volt, és az Inforádió, valamint a napi.hu és több más médium jelenlegi anyavállalatának igazgatóságába érkező Rónai Balázs rögtön önálló aláírási jogosultságot is kapott. A háromtagú igazgatóságnak Rónain kívül Spéder Zoltán és Mártonné Uhrin Enikő a tagja, akik szintén önállóan írhatnak alá a cég nevében – írja a 24.hu. A médiamenedzser 2014 óta az ETARGET nevű online hirdetési hálózat igazgatóságának is tagja.

 

A távozó Balogh Gabriella tavaly novemberig tagja volt az akkor még Spéder Zoltán tulajdonában lévő Index.hu Zrt. igazgatóságának is, illetve idén év elejéig a Femina Media ügyvezetője volt. A Forbes 50 legbefolyásosabb magyar nő tavalyi TOP-listájának első helyén szereplő Baloghot Spéder egyik legfontosabb bizalmi embereként emlegették – olvasható a 24.hu összeállításában.

  • Megosztom